1.739.283-ra nőtt az eddig koronavírussal fertőzöttek száma Romániában

Szombat délig 52.836 halálos áldozata volt a koronavírusnak

A legutóbbi tájékoztatás óta 4006 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, több mint 45 ezer teszt eredményének feldolgozása nyomán – közölte szombaton a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

Az új esetekkel 1.739.283-ra nőtt a járvány eleje óta diagnosztizált fertőzöttek száma. Közülük 9646-an újrafertőződtek, nekik az első megfertőződéstől számított 180. nap után lett ismét pozitív a tesztjük. Ugyanakkor 1.568.418 személyt gyógyultnak nyilvánítottak.

Eddig 10.524.829 RT-PCR koronavírusteszt eredményét dolgozták fel Romániában, és 4.886.249 antigén gyorstesztet végeztek.

Az elmúlt 24 órában 15.512 RT-PCR tesztet végeztek el (7495-öt az esetmeghatározás és az orvosi protokoll alapján, 8017-et pedig kérésre), és 29810 antigén gyorsteszt eredményét dolgozták fel.

Az új igazolt esetek mellett 743 személynek ismét pozitív lett a koronavírus-tesztje.

Az elmúlt 24 órában 323 koronavírussal diagnosztizált személy haláláról érkezett jelentés; ebből 19 haláleset korábban következett be – közölte szombaton a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

A GCS szerint 153 férfiról és 170 nőről van szó, akiket Fehér, Arad, Argeş, Bákó, Bihar, Beszterce-Naszód, Botoşani, Brăila, Brassó, Buzău, Călăraşi, Krassó-Szörény, Kolozs, Konstanca, Kovászna, Dâmboviţa, Dolj, Galac, Giurgiu, Gorj, Hargita, Ialomiţa, Iaşi, Ilfov, Máramaros, Mehedinţi, Maros, Neamţ, Olt, Prahova, Szilágy, Szatmár, Szeben, Suceava, Teleorman, Temes, Tulcea, Vaslui és Vâlcea megyében, illetve Bukarestben kezeltek kórházban.

Az elhunytak közül egy a 20 és 29, három a 30 és 39 év közötti korosztályhoz tartozott, húszan 40 és 49 év közöttiek, tizenhatan 50 és 59 év közöttiek voltak, 85 áldozat 60 és 69 év közötti, 119 elhunyt 70 és 79 év közötti volt, 79 páciens életkora meghaladta a 80 évet.

Egy 27 éves Maros megyei fiatalember is van a koronavírus szombaton jelentett halálos áldozatai között – tájékoztatott a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

Az áldozat nem volt beoltva, és más betegségekben is szenvedett.

A 323 halálos áldozat közül 285-en nem voltak beoltva, ugyanakkor 302-nek volt valamilyen társbetegsége. A 38 beoltott áldozat 30 és 39 év közötti, illetve 80 éven felüli volt, és egy kivételével mindannyian más betegségekben is szenvedtek.

Ezzel 52.836-ra emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma Romániában.

15.027 személyt kezelnek kórházban Covid-19-cel – jelentette szombaton a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

Jelenleg 1743 személy szorul intenzív terápiás ellátásra.

A kórházban kezelt páciensek között 265 kiskorú van, és közülük 22-t ápolnak az intenzív osztályon.

Románia területén 88.389 igazoltan koronavírus-fertőzött személy van otthoni, 15.313 intézményi elkülönítésben.

Ugyanakkor 64.696 személy van házi, 92 intézményes karanténban.

Az elmúlt 24 órában 2998 hívás érkezett a 112-es egységes segélyhívószámra a koronavírussal kapcsolatban és további 389 a kizárólag a tájékoztatást szolgáló 0800 800 358-as zöldszámra.


Az elmúlt 24 órában Bukarestből (541), illetve Ilfov és Brassó megyéből jelentették a legtöbb új koronavírusos esetet – közölte szombaton a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

A legkevesebb új fertőzést Teleorman, Ialomiţa, Gorj, Beszterce-Naszód és Botoşani megyében jegyezték.

A fővárosban 6,68 ezrelékes a fertőzöttségi ráta. A mutató Bihar megyében a legmagasabb, itt 8,30 az ezer lakosra jutó esetszám. Nagy a fertőzöttségi ráta Ilfov (8,13), Arad (7,64), Kolozs (7,37) és Brassó (7,08) megyében is.

Az ország csaknem minden megyéje a piros zónába tartozik, vagyis a fertőzöttségi ráta meghaladja a 3 ezreléket. Kivétel Suceava (2,10), Beszterce-Naszód (2,74), Vaslui (2,84), Szatmár (2,87) és Máramaros (2,89) megye.

Az új megbetegedések megyék szerinti eloszlása a következő:

* Fehér – 98
* Arad – 154
* Argeş – 140
* Bákó – 102
* Bihar – 169
* Beszterce-Naszód – 29
* Botoşani – 34
* Brassó – 237
* Brăila – 215
* Buzău – 59
* Krassó-Szörény – 48
* Călăraşi – 52
* Kolozs – 191
* Konstanca – 189
* Kovászna – 65
* Dâmboviţa – 103
* Dolj – 96
* Galac – 96
* Giurgiu – 56
* Gorj – 23
* Hargita – 47
* Hunyad – 149
* Ialomiţa – 11
* Iaşi – 140
* Ilfov – 281
* Máramaros – 73
* Mehedinţi – 40
* Maros – 158
* Neamţ – 54
* Olt – 100
* Prahova – 159
* Szatmár – 51
* Szilágy – 57
* Szeben – 117
* Suceava – 48
* Teleorman – 1
* Temes – 183
* Tulcea – 38
* Vaslui – 39
* Vâlcea – 62
* Vrancea – 54
* Bukarest – 541.


93 városban meghaladja a 6 ezreléket a fertőzöttségi ráta

Az ország 93 városában éri el vagy haladja meg a 6-ot az ezer lakosra számított új koronavírusos megbetegedések elmúlt két hétben jegyzett száma – közölte szombaton a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

Négy városban a 10 ezreléket is meghaladja a fertőzöttségi ráta. A következő városokban a legnagyobb a mutató:

* Margitta (Bihar) – 15,18
* Vaskohsziklás (Bihar) – 12,83
* Diófás (Bihar) – 10,51
* Făurei (Brăila) – 10,28

A falvak és községek közül a következőkben a legnagyobb a mutató:

* Bulzesd (Hunyad) – 23,17
* Márpod (Szeben) – 19,78
* Titeşti (Vâlcea) – 18,73
* Bucsony (Fehér) – 18,71
* Érszőllős (Bihar) – 18,46
* Rotunda (Olt) – 17,9


Egyetlen szabad intenzív terápiás ágy sem áll jelenleg rendelkezésre koronavírusos betegek kezelésére

Országszerte egyetlen szabad intenzív terápiás ágy sem áll jelenleg rendelkezésre Covid-19-betegek kezelésére, leszámítva azokat, amelyeket az alapbetegségük mellett koronavírussal is megfertőződött pácienseknek különítettek el különböző kórházakban – tájékoztatott szombaton a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

Az egészségügyi minisztérium adatai szerint szombaton 1731 intenzív terápiás ágy volt elkülönítve koronavírusos pácienseknek. Országosan rendelkezésre áll emellett 158 tartalék intenzív terápiás ágy a Covid-19-betegek számára, ebből a tartalékból pótolják a kórházak szükségleteit.

Országosan jelenleg összesen 1743 intenzív terápiás ágyat foglalnak el koronavírussal fertőzött páciensek.

A GCS emlékeztet, hogy folyamatosan dolgoznak az intenzív terápiás ágyak és az intenzív osztályra kerülő betegeket ellátó szakszemélyzet számának növelésén. Elsősorban az olyan személyeknek szánt ágyak számát igyekeznek növelni, akik alapbetegségük mellett koronavírussal is megfertőződnek, mivel esetükben a társbetegség magas kockázati tényezőt jelent, állapotuk könnyebben válságosra fordulhat.


2599 bírságot róttak ki az elmúlt 24 órában a járvány leküzdésére irányuló intézkedések megszegése miatt

Az elmúlt 24 órában 2599 bírságot rótt ki a rendőrség és a csendőrség összesen 444.925 lej értékben a Covid-világjárvány enyhítésére és leküzdésére irányuló intézkedések megszegése miatt – közölte szombaton a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

A betegségek leküzdésére irányuló erőfeszítések meghiúsítása miatt két esetben indítottak bűnvádi eljárást.

Az elrendelt egészségügyi óvintézkedések megszegését a 0800800165-ös zöldszámon jelenthetik a polgárok.


Forrás: www.agerpres.ro

Kérem ossza meg ismerőseivel: