1.758.068-ra nőtt az eddig koronavírussal fertőzöttek száma Romániában

Péntek délig 54.624 halálos áldozata volt a koronavírusnak

A legutóbbi tájékoztatás óta 2889 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, több mint 44 ezer teszt eredményének feldolgozása nyomán – közölte pénteken a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

Az új esetekkel 1.758.068-ra nőtt a járvány eleje óta diagnosztizált fertőzöttek száma. Közülük 9974-en újrafertőződtek, nekik az első megfertőződéstől számított 180. nap után lett ismét pozitív a tesztjük.

Ugyanakkor 1.623.419 személyt gyógyultnak nyilvánítottak.

Eddig 10.600.893 RT-PCR koronavírusteszt eredményét dolgozták fel Romániában, és 5.046.332 antigén gyorstesztet végeztek.

Az elmúlt 24 órában 13.596 RT-PCR tesztet végeztek el (7091-et az esetmeghatározás és az orvosi protokoll alapján, 6505-öt pedig kérésre), és 31.141 antigén gyorsteszt eredményét dolgozták fel.

Az új igazolt esetek mellett 606 személynek ismét pozitív lett a koronavírus-tesztje.

Az elmúlt 24 órában 281 koronavírussal diagnosztizált személy haláláról érkezett jelentés; ebből 27 haláleset korábban következett be – közölte pénteken a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

A GCS szerint 130 férfiról és 151 nőről van szó, akiket Fehér, Arad, Argeş, Bákó, Bihar, Beszterce-Naszód, Botoşani, Brassó, Brăila, Buzău, Călăraşi, Krassó-Szörény, Kolozs, Konstanca, Dâmboviţa, Dolj, Galac, Giurgiu, Gorj, Hargita, Hunyad, Ialomiţa, Iaşi, Ilfov, Máramaros, Mehedinţi, Maros, Neamţ, Olt, Prahova, Szilágy, Szatmár, Szeben, Suceava, Teleorman, Temes, Vaslui, Vrancea megyében, illetve Bukarestben kezeltek kórházban.

Az elhunytak közül három a 20 és 29 év közötti korosztályhoz, ketten a 30 és 39 év közötti korosztályhoz tartoztak, tizenegyen 40 és 49 év közöttiek, huszonheten 50 és 59 év közöttiek voltak, 77 áldozat 60 és 69 év közötti, 83 elhunyt 70 és 79 év közötti volt, 78 páciens életkora meghaladta a 80 évet.

A Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) arról tájékoztatott pénteken, hogy az utóbbi 24 órában elhunyt 281 koronavírusos beteg között volt három huszonéves fiatal is, akik nem voltak beoltva.

Az utóbbi nap során meghalt egy Covid-19-cel diagnosztizált 22 éves Bákó megyei nő, valamint egy 27 éves Vaslui megyei és egy 28 éves Dâmboviţa megyei fiatalember. Egyikük sem volt beoltva és valamennyinek volt társbetegsége.

A 281 halálos áldozat közül 249-en nem voltak beoltva, ugyanakkor 261-nek volt valamilyen társbetegsége. A 32 beoltott áldozat 40 és 49 év közötti, illetve 80 éven felüli volt, és mindegyiknek volt valamilyen társbetegsége.

Ezzel 54.624-re emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma Romániában.

11.961 személyt kezelnek kórházban Covid-19-cel – jelentette pénteken a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

Jelenleg 1604 személy szorul intenzív terápiás ellátásra.

A kórházban kezelt páciensek között 169 kiskorú van, és közülük 14-et ápolnak az intenzív osztályon.

Románia területén 62.054 igazoltan koronavírus-fertőzött személy van otthoni, 12.418 intézményi elkülönítésben.

Ugyanakkor 58.878 személy van házi, 60 intézményes karanténban.

Az elmúlt 24 órában 2080 hívás érkezett a 112-es egységes segélyhívószámra a koronavírussal kapcsolatban és további 279 a kizárólag a tájékoztatást szolgáló 0800 800 358-as zöldszámra.


Az elmúlt 24 órában Bukarestből (324), illetve Brassó (191), Kolozs (163), Konstanca (156), Ilfov (144) és Temes (137) megyéből jelentették a legtöbb új koronavírusos esetet – közölte pénteken a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

A legkevesebb új fertőzést Călăraşi (16), Gorj (20), Szilágy (22) és Ialomiţa (23) megyében jegyezték.

A fővárosban 4,34 ezrelékes a fertőzöttségi ráta. A mutató Arad megyében a legmagasabb, itt 5,86 az ezer lakosra jutó esetszám. Nagy a fertőzöttségi ráta Bihar (5,67), Kolozs (5,48), Brassó (5,26) és Ilfov (4,93) megyében is.

Négy megye zöld zónába tartozik: Suceava (1,38 fertőzési eset ezer lakosra vetítve), Botoşani (1,57), Vaslui (1,88) és Beszterce-Naszód (1,96).

Tizennégy megye sárga zónás, azaz a fertőzések aránya 3 ezrelék alatti. Ezek: Bákó, Călăraşi, Dolj, Galac, Giurgiu, Gorj, Hargita, Iaşi, Máramaros, Mehedinţi, Neamţ, Olt, Szatmár és Vrancea.
Az új megbetegedések megyék szerinti eloszlása a következő:

* Fehér – 70
* Arad – 117
* Argeş – 87
* Bákó – 45
* Bihar – 132
* Beszterce-Naszód – 25
* Botoşani – 43
* Brassó – 191
* Brăila – 60
* Buzău – 54
* Krassó-Szörény – 39
* Călăraşi – 16
* Kolozs – 163
* Konstanca – 156
* Kovászna – 51
* Dâmboviţa – 49
* Dolj – 48
* Galac – 57
* Giurgiu – 32
* Gorj – 20
* Hargita – 26
* Hunyad – 78
* Ialomiţa – 23
* Iaşi – 99
* Ilfov – 144
* Máramaros – 44
* Mehedinţi – 32
* Maros – 116
* Neamţ – 50
* Olt – 53
* Prahova – 111
* Szatmár – 32
* Szilágy – 22
* Szeben – 49
* Suceava – 39
* Teleorman – 40
* Temes – 137
* Tulcea – 25
* Vaslui – 35
* Vâlcea – 34
* Vrancea – 36
* Bukarest – 324.


22 városban haladja meg a 6 ezreléket a fertőzöttségi ráta

Az ország 22 városában éri el vagy haladja meg a 6-ot az ezer lakosra számított új koronavírusos megbetegedések elmúlt két hétben jegyzett száma – közölte pénteken a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

Minden városban 10 ezrelék alá csökkent a fertőzöttségi ráta. A következő városokban a legnagyobb a mutató:

* Margitta (Bihar) – 9,32
* Kürtös (Arad) – 8,23
* Vaskohsziklás (Bihar) – 7,96
* Făurei (Brăila) – 7,92
* Algyógy (Hunyad) – 7,9
* Predeál (Brassó) – 7,86
* Vaskoh (Bihar) – 7,55
* Érmihályfalva (Bihar) – 7,43

A falvak és községek közül a következőkben a legnagyobb a mutató:

* Járavize (Kolozs) – 21,62
* Titeşti (Vâlcea) – 20,14
* Dézna (Arad) – 18,23
* Cserbel (Hunyad) – 16,79
* Felsőbulzesd (Hunyad) – 15,5.


49 szabad intenzív terápiás ágy áll jelenleg rendelkezésre koronavírusos betegek kezelésére

Országszerte 49 szabad intenzív terápiás ágy áll jelenleg rendelkezésre Covid-19-betegek kezelésére, leszámítva azokat, amelyeket az alapbetegségük mellett koronavírussal is megfertőződött pácienseknek különítettek el különböző kórházakban – tájékoztatott pénteken a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

Az egészségügyi minisztérium adatai szerint pénteken 1717 intenzív terápiás ágy volt elkülönítve koronavírusos pácienseknek. Országosan rendelkezésre áll emellett 129 tartalék intenzív terápiás ágy a Covid-19-betegek számára, ebből a tartalékból pótolják a kórházak szükségleteit.

Országos szinten jelenleg összesen 1604 intenzív terápiás ágyat foglalnak el koronavírussal fertőzött páciensek.

A szabad ágyak közül tíz Bukarestben, négy Konstanca megyében, egy Dâmboviţa megyében, egy Galac megyében, kettő Gorj megyében, nyolc Iaşi megyében, egy Mehedinţi megyében, négy Neamţ megyében, egy Suceava megyében, öt Teleorman megyében, kettő Temes megyében, egy Tulcea megyében, egy Vaslui megyében, nyolc Vrancea megyében megyében van.

A GCS emlékeztet, hogy folyamatosan dolgoznak az intenzív terápiás ágyak és az intenzív osztályra kerülő betegeket ellátó szakszemélyzet számának növelésén. Elsősorban az olyan személyeknek szánt ágyak számát igyekeznek növelni, akik alapbetegségük mellett koronavírussal is megfertőződnek, mivel esetükben a társbetegség magas kockázati tényezőt jelent, állapotuk könnyebben válságosra fordulhat.


2620 bírságot róttak ki az elmúlt 24 órában a járvány leküzdésére irányuló intézkedések megszegése miatt

Az elmúlt 24 órában 2620 bírságot rótt ki a rendőrség és a csendőrség összesen 461.200 lej értékben a Covid-világjárvány enyhítésére és leküzdésére irányuló intézkedések megszegése miatt – közölte pénteken a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

A betegségek leküzdésére irányuló erőfeszítések meghiúsítása miatt két esetben indítottak bűnvádi eljárást.

Az elrendelt egészségügyi óvintézkedések megszegését a 0800800165-ös zöldszámon jelenthetik a polgárok.

Az elmúlt héten több mint 20.400 bírságot rótt ki a rendőrség és a csendőrség összesen 4,2 millió lej értékben a koronavírus terjedését fékezni hivatott intézkedések be nem tartása miatt.

Monica Dajbog belügyminisztériumi szóvivő pénteki tájékoztatása szerint 17.237 büntetést a védőmaszk viselésének elmulasztása, 2549-et a kijárási tilalom megszegése, 306-ot pedig a karanténkötelezettség megszegése miatt szabtak ki.

Az elmúlt 7 napban több mint 26 ezer gazdasági egységnél, 1540 személyszállító vállalatnál és több mint 25.000 közélelmezési egységnél folytattak ellenőrzést a belügyi szervek. Ugyanakkor 600 ezernél több személyt ellenőriztek.

Negyven ügyben indult bűnvádi eljárás, ezek közül 16 a betegségek leküzdésére irányuló erőfeszítések meghiúsítása miatt – számolt be Dajbog.

A szóvivő szerint jelenleg 400-nál több büntetőeljárás van folyamatban több mint 1330 oltási igazolvány kiállítása kapcsán elkövetett esetleges csalás miatt. Ezekben az ügyekben 1069 személy ellen nyomoznak. Az elmúlt héten 22 eljárást indítottak, amely 26 személyt érint.

Arra utaló jelek is vannak, hogy egy új csalási módszerrel jutnak hozzá egyes személyek az uniós digitális Covid-igazolványhoz.

“Az utóbbi időben egyre több háziorvos kapott ingyenes Covid-gyorstesztet az egészségügyi minisztériumtól, és egyesek közülük állítólag meghamisítják bizonyos páciensek teszteredményeit, igazolva, hogy fertőzöttek. Így ezek a személyek 14 nap fizetett betegszabadságot és Covid-igazolványt kapnak, annak ellenére, hogy valójában nem estek át a betegségen. A közegészségügyi igazgatóságok szintjén megkezdődtek az ellenőrzések az ilyen helyzetek azonosítására, amelyekre a rendőrség is odafigyel” – magyarázta a rendőrségi szóvivő.

A belügyminisztérium ismételten felszólítja az embereket, hogy hivatalos forrásokból tájékozódjanak a koronavírus elleni védőoltásról.


Forrás: www.agerpres.ro

Kérem ossza meg ismerőseivel: