12. MOL Gyermekgyógyító program
Hargita megyéből öt pályázat nyert támogatást
A MOL Románia és A Közösségért Alapítvány kihirdette a MOL Gyermekgyógyító program 12. pályázati kiírásának eredményeit. A MOL Románia által biztosított 400.000 lejes támogatási alapból 18 civil szervezet emocionális és művészetterápiás foglalkozásokat, valamint pszichoszociális beavatkozásokat valósít meg 773 sajátos nevelési igényű, fogyatékkal élő, krónikus beteg vagy súlyos betegségből lábadozó gyermek részére.
„A MOL Románia továbbra is a közösségek megbízható partnere marad, az idén is folytatjuk a gyermekek gyógyításáért indított társadalmi felelősségvállalási programunkat. A MOL Gyermekgyógyító program szükségessége most jobban érzékelhető, mint korábban bármikor, hiszen a járványügyi helyzet fokozta a krónikus betegségekkel vagy fogyatékkal élő gyermekek nehézségeit, meglévő problémáikhoz további szorongások és bizonytalanságok adódtak. Mindannyiunk számára bizakodásra ad okot, hogy számos civil szervezet magas szintű szakmaisággal válaszolt a helyzet kihívásaira. Módszereiket kibővítették és a korlátozások szabta lehetőségekhez igazították, a gyermekekkel és hozzátartozóikkal pedig mélyrehatóbban foglalkoztak. A MOL Románia továbbra is támogatja ezeket a törekvéseket, és bízunk abban, hogy együtt jobbra tudjuk fordítani ezeknek a gyermekeknek a sorsát” – nyilatkozta Camelia Ene, a MOL Románia ügyvezető igazgatója.
A 18 nyertes pályázatot a 2020. november 2. és december 2. között beérkezett 77 pályázati kérelemből választották ki. A pályázó civil szervezetek fogyatékkal élő, krónikus beteg vagy súlyos betegségekből lábadozó gyermekeknek és fiataloknak biztosítanak emocionális- és művészetterápiás tevékenységeket, illetve pszichoszociális beavatkozásokat. Összesen 26 megyéből érkezett pályázati kérelem, 43 egyesület korábban is pályázott a programban. A nyertes pályázatok megvalósítására 2021. február és augusztus között kerül sor.
A 18 nyertes szervezet közül 8 első alkalommal részesül támogatásban, 10 pedig korábban is pályázott sikeresen.
A nyertes egyesületek Bukarestből, illetve Bihar, Brassó, Galac, Giurgiu, Hargita, Kolozs, Kovászna és Maros megyéből valók. A nyertes pályázatok megvalósításában különböző módszereket alkalmaznak, így művészetterápiát (zene, rajz, festészet), játékterápiát, emocionális terápiát (bábozás és szerepjátékok, gyermek pszichodráma, meseterápia), szenzoros integrációt, foglalkozás terápiát, valamint állat-asszisztált terápiát.
„A nyertes pályázatok megvalósítása februárban indulhat, a program futamideje ebben a kiírásban hét hónapra rövidült. Az érdeklődő civil szervezeteknek folyamatos tájékoztatást biztosítunk ebben a hét hónapban és szeptemberben egyaránt, amikor a nyertes szervezetek nyilvánosan bemutatják a megvalósított pályázatok eredményeit. Idén is szeretnénk átadni a legsikeresebben megvalósított pályázattal járó MOL Gyermekgyógyító díjat. A nyertes szervezet egy képviselőjét meghívjuk a soron következő kiírás zsűrijébe. Ezáltal szeretnénk átláthatóságot és egyenlő esélyt biztosítani minden pályázó egyesület számára.” – nyilatkozta András Imre, A Közösségért Alapítvány ügyvezetője.
Hargita megyéből öt pályázat nyert támogatást:
– Comite Oklánd Egyesület – A Művészetterápia fafaragással és bútorfestéssel pályázatban az Oklándi Gyermekotthon huszonnégy bentlakójának biztosít foglalkozásterápiá
– Elfi Egyesület – A csíkszeredai Szent Anna Speciális Szakiskola huszonnégy tanulójának szervez tevékenységeket Egyesület. Pszichodrámával, rajzolással-festéssel és metaforikus (OH) kártyákkal segítenek a fiataloknak az önismeretük fejlesztésében.
– Prosperitas Vitae Egyesület – a csíkszentmártoni Korai Fejlesztő Központban alkalmazott terápiás tevékenységei kiegészítéseként zeneterápiával és asszisztált zeneterápiával (Soundbeam) fog hozzájárulni harminc kisgyermek fejlődéséhez a Kapcsolódás a világgal hangok által II. pályázat keretében.
– Salvator Alapítvány – több éve hiánypótló tevékenységet végez a Gyergyói-medencében. A Megtartó LÓerő II. pályázat keretében tizenöt, fogyatékkal élő gyermeket és hozzátartozóikat segítik a lovasterápiás tevékenységekkel.
– Szent Gellért Alapítvány – A Virtuális játékokkal a fejlődésért című pályázatban fogyatékos gyermekek számára adaptált videojátékkal egészíti ki a járulékos terápiák palettáját, amely a fejlődéshez szükséges mozgások elvégzéséhez plusz motivációt és játékos keretet biztosít a sérült gyermekeknek.
A nyertes szervezetek listája megtalálható a www.molromania.ro és a www.pentrucomunitate.ro honlapokon.
A Közösségért Alapítvány sajtóközleménye