Július 26. és 30. között kerül megrendezésre, Gyergyószentmiklóson

Egyetlen év sem telhet el az EMI-tábor  nélkül, így ebben az esztendőben is, a gyergyói medencében, Gyergyószentmiklóson szervezi meg zsinórban a tizenharmadik EMI-tábort az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezete a Magyar Turán Alapítvány partnerségében,  július 26-30. között.

Erdély legnagyobb nemzeti táborának ad helyet július 26-30. között Gyergyószentmiklós. Az idén az EMI-tábor szervezőcsapata továbberősíti az esemény hagyományőrző jellegét, köszönhetően a Magyar Turán Alapítvány tagjainak támogatásával.

„Évről-évre azért szervezzük meg az EMI-tábort, mert egy hiánypótló nemzeti rendezvény a erdélyi magyarság számára. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy valami újat, különlegeset és tartalmasat adhassunk a résztvevőknek. Nagy örömünkre szolgál, hogy az idén Biró András Zsolt és a Turán Alapítvány segítségével belecsempészhettünk egy kicsit a Kurultájból is a programunkba” – mondta Sorbán Attila Örs, az EMI-tábor főszervezője. Hozzátette, minden magyar a jelenlétével tudja leginkább támogatni a tábort.

Mint ismeretes, az alapítvány munkatársai a Kurultáj főszervezői is egyben. Az említett szó, illetve ennek változatai az altaji nyelvekben törzsi gyűlést jelent, ez pedig a törzsi rendszerben és az erre épülő törzsi szövetségekben élő sztyeppei lovas nomád kultúrák szinte mindegyikében megtalálható vagy megtalálható volt – fogalmaznak a Kurultáj szervezői. Ma a Kurultáj-Magyar Törzsi Gyűlés a magyarság és egyben egész Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvényévé nőtte ki magát, amelyet több mint száz, Kárpát medencei magyar hagyományőrző és civil szervezet részvételével bonyolítanak le.

A Tábor programjában, a koncertek, történelmi, kulturális előadások, az ifjúsági programok mellett az idén is nagy hangsúly lesz fektetve a hagyományőrző tevékenységekre, mint a lovasíjászat, jurta bemutató és sok más egyéb különlegesség. A rendezvény teljes programja hamarosan elérhető lesz az emitabor.hu/erdely-en internetes oldalon.

Az Erdélyi Magyar Ifjak sajtóirodája