Újra látható Abigail bulija

Március 2-án, hétfőn este 7 órától a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházban újra látható Barabás Árpád rendezésében Mike Leigh Abigail bulija című előadás.

Az előadás szereplői ugyanabban az utcában laknak, ezért is szeretnék jobban megismerni egymást. Egyikük lánya, Abigail, házibulit tart a szomszédban; közben meg a felnőttek is szeretnék jól érezni magukat: ők is lazítanának, szórakoznának, elengednék magukat. Erre tesznek kísérletet, de valami mindig elrontja a hangulatot.

abigail

Úgy éreztem magam, mint egy Rolling Stones-koncerten – mondta Mike Leigh az Abigail bulija 1977-es színházi bemutatója után. A BBC még abban az évben felvette az előadást, majd két évvel később újra leadta tizenhatmilliós nézettséggel. A közönség őrjöngött érte: Abigail bulijáról sört neveztek el; és a mai napig tartanak Abigail bulija nevű összejöveteleket. A színdarab magyar nyelvű előadásait a THEATRUM MUNDI Színházi és Irodalmi Ügynökség (Budapest) képviseli.

Az előadás a Bethlen Gábor Alap (BGA) és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) támogatásával valósult meg.


Jegyek ára 15 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 10 lej.
Jegyek válthatók munkanapokon 15.00 és 19.00 óra között a Figura Stúdió Színház előcsarnokában található jegypénztárban.

Helyfoglalás és információk a 0752-227-011-es telefonszámon, vagy
az org@figura.ro e-mail címen.
Online jegyvásárlás: www.biletmaster.ro


Mike Leigh:
ABIGAIL BULIJA

abigail

Szereposztás:

BEVERLY: BARTHA BORÓKA

LAURENCE: KOZMA ATTILA

ANGIE: SZILÁGYI MÍRA

TONY: VASS CSABA

SUZY: MÁTHÉ ANNAMÁRIA

Fordította: Hamvai Kornél

Díszlettervező: Szűcs-Olcsváry Gellért

Jelmeztervező: Török Réka

Dramaturg: Deák Katalin

RENDEZŐ: BARABÁS ÁRPÁD

Kérem ossza meg ismerőseivel: