4S Street-koncert Gyergyószentmiklóson

Afterparty: SiSoKrAtEs

Helyszín: Gyergyószentmiklós, YourLivingRoom

Időpont: március 8., péntek 22:00 óra


Rögtön az első dalok váratlan löketet adtak a zenekarnak, jól teljesítettek a nézettségi számok, így nyilvánvaló volt, hogy kizárólag a saját dalokra szeretnénk koncentrálni. Szűk hat hónap alatt sikerült teljesítenünk több mint negyven élő koncertet, lehetőségünk nyílt megmutatkozni a Double Rise-on, Tusványoson, a Rakpart Fesztiválon, a SIC Feszten és rengeteg olyan rendezvényen, ahol a gyarapítani tudtuk a rajongótáborunkat. Ezen kívül első erdélyi zenekarként meghívást kaptunk a budapesti SoundCam productions FridaySession projektjére, ahol sikerült rögzítenünk az egyik legújabb saját dalunkat.

Bár elsősorban a közönséget szeretnénk szolgálni, fontosnak találjuk megemlíteni, hogy ebben az évben két rangos erdélyi könnyűzenei díjat is magunkénak tudhatunk. Szeptemberben első helyezést értünk el a nagy múlttal bíró Siculus Fesztiválon, illetve tavaly év végén a Erdélyi Magyar Dal első helyezettjei lettünk az „Egyszer Fenn” című dalunkkal, 25 év alatti kategóriában. Ez utóbbinak köszönhetően jövőre részt vehetünk a budapesti „Öröm a zene” Kárpát-medencei tehetségkutató nagydöntőjén, ahol több pályatársunkkal együtt szállhatunk versenybe a fődíjért. (4S Street)

Kérem ossza meg ismerőseivel: