524.675-re nőtt az eddig koronavírussal fertőzöttek száma Romániában

Kedd délig 12.660 halálos áldozata volt a koronavírusnak

A legutóbbi tájékoztatás óta 7.439 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, azt követően, hogy az elmúlt 24 órában országszerte 29.151 tesztet végeztek el – közölte kedden a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

A GCS szerint olyan személyekről van szó, akiknek korábban nem volt pozitív teszteredményük.

Az új esetekkel 524.675-re nőtt a fertőzöttek száma.

416.797 pácienst gyógyultnak nyilvánítottak.

Ez idáig 4.293.672 koronavírusteszt eredményét dolgozták fel Romániában. Ezek közül 29.151-et az elmúlt 24 órában végeztek el, 19.176-ot az esetmeghatározás és az orvosi protokoll alapján, 9.975-öt pedig kérésre.

A GCS szerint ugyanakkor 249 teszt eredményét is most jelentették, amelyeket korábban végeztek el.

Országszerte 1.275 újratesztelt fertőzött személynek ismét pozitív lett a koronavírus-tesztje.

Az elmúlt 24 órában 213, koronavírussal diagnosztizált személy haláláról érkezett jelentés – közölte kedden a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

Ezzel 12.660-ra emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma.

A GCS adatai szerint az elmúlt 24 órában 119 férfi és 94 nő elhalálozását jelentették. Őket a Fehér, Arad, Argeş, Bákó, Bihar, Beszterce-Naszód, Botoşani, Brăila, Brassó, Buzău, Călăraşi, Krassó-Szörény, Kolozs, Konstanca, Dâmboviţa, Dolj, Galac, Giurgiu, Gorj, Hargita, Hunyad, Ialomiţa, Iaşi, Máramaros, Mehedinţi, Maros, Neamţ, Olt, Prahova, Szilágy, Szatmár, Szeben, Suceava, Teleorman, Temes, Tulcea, Vâlcea, Vrancea, Ilfov megyei és bukaresti kórházakban kezelték.

A halálos áldozatok közül négy személy a 30 és 39 év közötti korosztályhoz tartozott, hat személy 40 és 49 év közötti, huszonegy 50 és 59 év közötti, ötvenegy 60 és 69 év közötti, hatvanhárom 70 és 79 év közötti volt, hatvannyolc beteg életkora pedig meghaladta a 80 évet.

A 213 elhalálozott személy közül 201-nek volt nyilvántartott társbetegsége, kettőnek nem volt, három esetében pedig ez idáig nem jelentettek társbetegségeket.

New Project (40)

12.571 személyt kezelnek kórházban COVID-19-cel – jelentette kedden a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

Jelenleg 1.276 személy szorul intenzív terápiás kezelésre.

Románia területén 42.582 igazoltan koronavírus-fertőzött személy van otthoni, 11.957 pedig intézményi elkülönítésben.

Ugyanakkor 66.867 személy van házi, 128 pedig intézményes karanténban.


Országszerte 1275 újratesztelt fertőzött személynek ismét pozitív lett a koronavírustesztje – közölte kedden a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

Ezek megyék szerinti eloszlása a következő:

* Fehér – 20
* Arad – 33
* Argeş – 42
* Bákó – 25
* Bihar – 15
* Beszterce-Naszód – 4
* Botoşani – 26
* Brăila – 8
* Brassó – 37
* Buzău – 9
* Călăraşi – 9
* Krassó-Szörény – 48
* Kolozs – 63
* Konstanca – 47
* Kovászna – 5
* Dâmboviţa – 21
* Dolj – 12
* Galac – 46
* Giurgiu – 15
* Gorj – 22
* Hargita – 7
* Hunyad – 33
* Ialomiţa – 6
* Iaşi – 79
* Ilfov – 36
* Máramaros – 11
* Mehedinţi – 14
* Maros – 26
* Neamţ – 21
* Olt – 13
* Prahova – 36
* Szilágy – 5
* Szatmár – 24
* Szeben – 33
* Suceava – 95
* Teleorman – 16
* Temes – 75
* Tulcea – 16
* Vâlcea – 6
* Vaslui – 16
* Vrancea – 16
* Bukarest – 184

A legutóbbi tájékoztatás óta 7439 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, 29.151 teszt elvégzése nyomán.


Bukarestben igazolták a legtöbb új koronavírusos esetet az elmúlt 24 órában, 1946-ot, Kolozs megyéből 464, Iaşi megyéből 353, Konstanca megyéből 281, Temes megyéből 244, Ilfov megyéből 223, Brassó megyéből 208 megbetegedést jelentettek – derül ki a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) keddi tájékoztatásából.

A legkevesebb új megbetegedést Szilágy – 18, Gorj – 26, Hargita – 29, Olt – 31, Mehedinţi – 34 és Kovászna – 35 megyében regisztrálták.
New Project (38)Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) jelentése értelmében az új esetek megyék szerinti eloszlása a következő:

* Fehér – 69
* Arad – 78
* Argeş – 186
* Bákó – 107
* Bihar – 150
* Beszterce-Naszód – 99
* Botoşani – 110
* Brassó – 208
* Brăila – 93
* Buzău – 61
* Krassó-Szörény – 62
* Călăraşi – 77
* Kolozs – 464
* Konstanca – 281
* Kovászna – 35
* Dâmboviţa – 142
* Dolj – 60
* Galac – 143
* Giurgiu – 42
* Gorj – 26
* Hargita – 29
* Hunyad – 161
* Ialomiţa – 90
* Iaşi – 353
* Ilfov – 223
* Máramaros – 78
* Mehedinţi – 34
* Maros – 87
* Neamţ – 67
* Olt – 31
* Prahova – 182
* Szatmár – 96
* Szilágy – 18
* Szeben – 91
* Suceava – 126
* Teleorman – 79
* Temes – 244
* Tulcea – 52
* Vaslui – 86
* Vâlcea – 91
* Vrancea – 53
* Bukarest – 1946
* egyetlen megyéhez sem rendelt esetek száma – 729

A GCS legutóbbi tájékoztatása óta 7439 új esetet regisztráltak Romániában.


Ilfov megyében 7,32-n maradt az elmúlt 14 napban jegyzett új koronavírusos esetek összesített száma ezer lakosra vetítve, Konstanca megyében pedig az egy nappal korábban jegyzett 7,21 ezrelékről 7,13 ezrelékre csökkent – tájékoztatott kedden a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
grafic_08_12_2020Bukarestben 6,34 ezrelékről 6,56 ezrelékre nőtt a mutató.

Továbbra is meghaladja az 5 ezreléket a mutató Kolozs (5,59) és Brassó (5,05) megyében.

A legalacsonyabb fertőzöttségi arányt Hargita (1,03), Gorj (1,2) és Olt (1,26) megyében jegyezték.


A külföldön élő román állampolgárok körében összesen 6914 koronavírussal diagnosztizált személyt tartanak nyilván; az elhunytak száma 127 – közölte kedden a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

A külföldön élő, koronavírussal fertőzött román állampolgárok közül 3056-ot Németországban, 1936-ot Olaszországban, 1253-at Spanyolországban, 167-et az Egyesült Királyságban, 124-et Franciaországban, 123-t Ausztriában, 93-at Görögországban, 36-ot Magyarországon, 28-at Hollandiában, 22-t Belgiumban, tizenegyet a Moldovai Köztársaságban, tízet Cipruson, nyolcat Svájcban, nyolcat az Egyesült Arab Emírségekben, hatot Japánban, négyet az Egyesült Államokban, hármat Törökországban, kettőt-kettőt Namíbiában, Indonéziában, Izlandon, Fehéroroszországban, Indiában, Ukrajnában, egyet-egyet pedig Argentínában, Tunéziában, Írországban, Luxemburgban, Máltán, Brazíliában, Bulgáriában, Kazahsztánban, Svédországban, a Kongói Köztársaságban, Katarban, a Vatikánban, Portugáliában és Egyiptomban diagnosztizáltak.

A koronavírus-járvány kitörése óta 127 igazoltan fertőzött román állampolgár halt meg külföldön: 43 az Egyesült Királyságban, 32 Olaszországban, 19 Franciaországban, 14 Németországban, 11 Spanyolországban, kettő Belgiumban, egy-egy Svédországban, Svájcban, az Amerikai Egyesült Államokban, Brazíliában, a Kongói Köztársaságban és Görögországban.

A külföldön élő, koronavírussal fertőzött románok közül eddig 797-et nyilvánítottak gyógyultnak: 677-et Németországban, 90-et Görögországban, 18-at Franciaországban, hatot Japánban, kettőt-kettőt Indonéziában és Namíbiában, egyet-egyet Luxemburgban és Tunéziában.

Hétfőig összesen 14.080.951 koronavírusos megbetegedést jegyeztek Európában (EU/EGT, Egyesült Királyság, Monaco, San Marino, Svájc, Andorra). A legtöbb eset Franciaországban, Spanyolországban, az Egyesült Királyságban, Olaszországban és Németországban van.

Világszinten 66.872.117 megbetegedést regisztráltak december 7-éig, 1.536.855 személy meghalt, 42.476.412-t pedig gyógyultnak nyilvánítottak.


A járvány eleje óta Bukarestben igazolták a legtöbb koronavírus-fertőzést (77.796 eset), aztán Kolozs – 24.286, Brassó – 20.898, Temes – 20.857, Iaşi – 22.283, Prahova – 20.716 és Konstanca – 20.253 megye következik a sorban – közölte kedden a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

Ez idáig összesen 524.675 koronavírusos megbetegedést jegyeztek Románia területén, 416.797 beteget gyógyultnak nyilvánítottak.
New Project (39)Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) jelentése értelmében a járvány kezdete óta regisztrált esetek megyék szerinti eloszlása a következő:

* Fehér – 10.672
* Arad – 12.215
* Argeş – 15.529
* Bákó – 14.164
* Bihar – 15.201
* Beszterce-Naszód – 6272
* Botoşani – 6818
* Brassó – 20.898
* Brăila – 6313
* Buzău – 7078
* Krassó-Szörény – 5249
* Călăraşi – 5018
* Kolozs – 24.286
* Konstanca – 20.253
* Kovászna – 4456
* Dâmboviţa – 12.443
* Dolj – 13.022
* Galac – 11.954
* Giurgiu – 4808
* Gorj – 4590
* Hargita – 4863
* Hunyad – 9735
* Ialomiţa – 5320
* Iaşi – 22.283
* Ilfov – 17.738
* Máramaros – 9126
* Mehedinţi – 4268
* Maros – 13.032
* Neamţ – 9853
* Olt – 7963
* Prahova – 20.716
* Szatmár – 6142
* Szilágy – 5704
* Szeben – 15.126
* Suceava – 13.801
* Teleorman – 6069
* Temes – 20.857
* Tulcea – 4218
* Vaslui – 8503
* Vâlcea – 8536
* Vrancea – 6103
* Bukarest – 77.796

A legutóbbi tájékoztatás óta 7439 új koronavírusos megbetegedést igazoltak az országban.


Forrás: www.agerpres.ro

Kérem ossza meg ismerőseivel: