61.768-ra nőtt az eddig koronavírussal fertőzöttek száma Romániában

Vasárnap délig 2.700 halálos áldozata volt a koronavírusnak

A legutóbbi tájékoztatás óta 1.145 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában – közölte vasárnap a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

A GCS szerint olyan személyekről van szó, akiknek korábban nem volt pozitív teszteredményük.

Az új esetekkel 61.768 nőtt a fertőzöttek száma. 30.119 pácienst gyógyultnak nyilvánítottak, 6.371-en pedig tünetmentesek voltak, így ők tíz nap után elhagyhatták a kórházat.

Ez idáig 1.378.727 koronavírusteszt eredményét dolgozták fel Romániában. Ezek közül 13.353-at az elmúlt 24 órában végeztek el, 8561-et az esetmeghatározás és az orvosi protokoll alapján, 4792-t pedig kérésre.

Ezenkívül a GCS legutolsó tájékoztatása óta jelentették 615 olyan teszt eredményét is, amelyeket nem az elmúlt 24 órában dolgoztak fel.

Az elmúlt 24 órában 41, koronavírussal diagnosztizált személy haláláról érkezett jelentés – közölte vasárnap a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Ezzel 2700-ra emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma.

A GCS adatai szerint a jelzett időszakban 30 férfi és 11 nő elhalálozását jelentették. Őket Arad, Argeş, Bákó, Bihar, Brăila, Buzău, Krassó-Szörény, Kolozs, Dâmboviţa, Dolj, Galac, Gorj, Hunyad, Ialomiţa, Máramaros, Maros, Neamţ, Prahova, Szilágy, Vaslui, Vrancea megyei, valamint bukaresti kórházakban kezelték.

A halálos áldozatok közül négy személy a 40 és 49 év közötti korosztályhoz tartozott, öten az 50 és 59 év közötti korosztályhoz, 12-en 60 és 69 év közöttiek, 11-en 70 és 79 év közöttiek, kilencen pedig 80 éven felüliek voltak.

Az elhunytak közül 36-an más betegségekben is szenvedtek, négynek nem voltak más betegségei, egy esetben pedig ez idáig nem jelentettek társbetegségeket.

adatok_aug9

7640 személyt kezelnek kórházban COVID 19-cel – jelentette vasárnap a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

Jelenleg 458 személy szorul intenzív terápiás kezelésre.

Románia területén 6636 igazoltan koronavírus-fertőzött személy van otthoni, 5272-en pedig intézményi elkülönítésben.

Ugyanakkor 20.463 személy van otthoni, 168 pedig intézményes karanténban.


Az elmúlt 24 órában 1476 bírságot rótt ki a rendőrség és a csendőrség összesen 383.842 lej értékben a COVID-19-világjárvány enyhítésére és leküzdésére irányuló intézkedések megszegése miatt – közölte vasárnap a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

Ugyanebben az időszakban egy ügyben indítottak eljárást az illetékes belügyi szervek a betegségek leküzdésének meghiúsítása miatt.

Az elmúlt 24 órában 761 hívás érkezett a 112-es egységes segélyhívószámra a koronavírussal kapcsolatban.

A GCS emlékeztet, hogy a belügyi tárca július 4-étől a lakosság rendelkezésére bocsátott egy újabb zöldszámot, a 0800800165-öst, amelyen a polgárok az elrendelt egészségügyi óvintézkedések megszegését jelenthetik.

A GCS ismét felhívja a polgárok figyelmét, hogy kizárólag hivatalos forrásokból tájékozódjanak a koronavírusról, ugyanakkor emlékeztet, hogy a 0800.800.358-as zöldszámon is kérhetnek információkat. A zöldszám nem sürgősségi szám, ez csak a tájékoztatást szolgálja, hétfőtől péntekig, 8 és 20 óra között hívható – nyomatékosítják.


Országszerte 534 újratesztelt fertőzött személynek ismét pozitív lett a koronavírustesztje – közölte vasárnap a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

Ezek megyék szerinti eloszlása a következő:

* Fehér – 4 eset
* Arad – 8
* Argeş – 57
* Bákó – 1
* Bihar – 11
* Beszterce- Naszód – 11
* Botoşani – 7
* Brassó – 32
* Brăila – 20
* Buzău – 2
* Krassó-Szörény – 0
* Călăraşi – 8
* Kolozs – 5
* Konstanca – 0
* Kovászna – 0
* Dâmboviţa – 23
* Dolj – 23
* Galac – 23
* Giurgiu – 2
* Gorj – 8
* Hargita – 7
* Hunyad – 0
* Ialomiţa – 1
* Iaşi – 17
* Máramaros – 2
* Mehedinţi – 0
* Maros – 9
* Neamţ – 7
* Olt – 1
* Prahova – 41
* Szatmár – 2
* Szilágy – 0
* Szeben – 15
* Suceava – 14
* Teleorman – 26
* Temes – 1
* Tulcea – 4
* Vaslui – 36
* Vâlcea – 12
* Vrancea – 17
* Bukarest – 72
* Ilfov – 5


A külföldön élő román állampolgárok körében ez idáig összesen 5626 személyt diagnosztizáltak koronavírussal, az elhalálozások száma továbbra is 123 – közölte vasárnap a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

A külföldön élő, koronavírussal diagnosztizált román állampolgárok közül 2672 Németországban, 1891 Olaszországban, 570 Spanyolországban, 157 az Egyesült Királyságban, 124 Franciaországban, 111 Ausztriában, 28 Hollandiában, 18 Görögországban, hat Japánban, négy az Egyesült Államokban, 17 Belgiumban, ketten-ketten Namíbiában, Indonéziában, Svájcban, Törökországban, Izlandon, Fehéroroszországban, Cipruson és egy-egy Argentínában, Tunéziában, Írországban, Luxemburgban, az Egyesült Arab Emírségekben, Máltán, Brazíliában, Indiában, Bulgáriában, Kazahsztánban, Ukrajnában, Svédországban, a Kongói Köztársaságban, illetve Katarban fertőződött meg.

A koronavírus-járvány kitörése óta 123 igazoltan fertőzött román állampolgár halt meg külföldön: 43 az Egyesült Királyságban, 31 Olaszországban, 19 Franciaországban, 14 Németországban, kilenc Spanyolországban, kettő Belgiumban, egy-egy Svédországban, Svájcban, az Amerikai Egyesült Államokban, Brazíliában és a Kongói Köztársaságban.

A külföldön élő, koronavírussal fertőzött románok közül eddig 189-et nyilvánítottak gyógyultnak: 159-et Németországban, 18-at Franciaországban, hatot Japánban, kettőt-kettőt Indonéziában és Namíbiában, egyet-egyet Luxemburgban és Tunéziában.

A GCS ismét felhívja a külföldön élő román állampolgárok figyelmét, hogy a +4021.320.20.20 számon érdeklődhetnek a COVID-19-cel kapcsolatos tudnivalókról.

Augusztus 8-áig összesen 1.808.648 koronavírusos megbetegedést jegyeztek Európában (EU/EGT, Egyesült Királyság, Monaco, San Marino, Svájc, Andorra). A legtöbb eset az Egyesült Királyságban, Spanyolországban, Olaszországban, Franciaországban és Németországban van.

Világszinten 19.357.085 SARS-CoV-2 fertőzéses esetet igazoltak.


Bukarestben (201), valamint Prahova (72) és Argeş megyében (71) igazolták a legtöbb új COVID-19-es esetet az elmúlt 24 órában – derül ki a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) vasárnapi tájékoztatásából.
adatok1_aug9Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) jelentése értelmében az új esetek megyék szerinti eloszlása a következő:

* Fehér – 7 eset
* Arad – 26
* Argeş – 71
* Bákó – 31
* Bihar – 52
* Beszterce-Naszód – 8
* Botoşani – 4
* Brassó – 60
* Brăila – 37
* Buzău – 26
* Krassó-Szörény – 25
* Călăraşi – 4
* Kolozs – 12
* Konstanca – 25
* Kovászna – 3
* Dâmboviţa – 26
* Dolj – 27
* Galac – 66
* Giurgiu – 5
* Gorj – 58
* Hargita – 6
* Hunyad – 7
* Ialomiţa – 17
* Iaşi – 69
* Ilfov – 3
* Máramaros – 31
* Mehedinţi – 13
* Maros – 18
* Neamţ – 16
* Olt – 14
* Prahova – 72
* Szatmár – 3
* Szilágy – 9
* Szeben – 17
* Suceava – 18
* Teleorman – 2
* Temes – 39
* Tulcea – 0
* Vaslui – 1
* Vâlcea – 0
* Vrancea – 13
* Bukarest – 201


Változatlanul Bukarestben (7322), valamint Suceava (4731) és Argeş megyében (4062) van a legtöbb igazolt koronavírusos eset – közölte vasárnap a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

Több mint háromezer esetet regisztráltak Brassó megyében (3639), és több mint kétezret Prahova (2632), Galac (2534) és Dâmboviţa (2319) megyében.

Ugyanakkor 17 megyében meghaladta az ezres küszöböt a megbetegedések száma. Ezek a következők: Arad, Bákó, Bihar, Botoşani, Brăila, Buzău, Kolozs, Konstanca, Gorj, Hunyad, Iaşi, Ilfov, Maros, Neamţ, Szeben, Temes, Vrancea.

Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) jelentése értelmében az esetek megyék szerinti eloszlása a következő:

* Fehér – 813
* Arad – 1271
* Argeş – 4062
* Bákó – 1815
* Bihar – 1294
* Beszterce-Naszód – 963
* Botoşani – 1203
* Brassó – 3639
* Brăila – 1070
* Buzău – 1556
* Krassó-Szörény – 416
* Călăraşi – 347
* Kolozs – 1445
* Konstanca – 1166
* Kovászna – 535
* Dâmboviţa – 2319
* Dolj – 959
* Galac – 2534
* Giurgiu – 460
* Gorj – 1105
* Hargita – 605
* Hunyad – 1122
* Ialomiţa – 822
* Iaşi – 1760
* Ilfov – 1499
* Máramaros – 612
* Mehedinţi – 882
* Maros – 1082
* Neamţ – 1528
* Olt – 912
* Prahova – 2563
* Szatmár – 127
* Szilágy – 228
* Szeben – 1072
* Suceava – 4731
* Teleorman – 411
* Temes – 1620
* Tulcea – 326
* Vaslui – 865
* Vâlcea – 607
* Vrancea – 1975
* Bukarest – 7322
adatok1a_aug9A GCS legfrissebb összesítése szerint 61.768 fertőzést igazoltak eddig Románia területén. Az utolsó jelentés óta 1145 új megbetegedést jegyeztek.


Forrás: www.agerpres.ro

Kérem ossza meg ismerőseivel: