A szög a zsákból

Jó volt kivárni. A harag, a bosszú valóban rossz tanácsadó.

Kellet néhány hét ahhoz, hogy valamennyire letisztuljon, leülepedjen a felkavart iszap, hogy néhányan kimutassák a foguk fehérjét. Amikor a polgármester megüzente a hivatal sajtószóvivőjével, hogy szankcionálja a Gyergyói Kisújságot, az első gondolat rögtön az volt, hogy ez megér egy jó vezért, s lehet, meg is írom, ha lett volna lehetőség a következő lapszám kiadására. Nem volt. Így tovább fontolgattam, hogy mit érdemes egyáltalán leszűrni az egész történetből, milyen tanulságot érdemes levonni belőle, s ebből mi az, ami a közösséget érinti. Ugyebár azt már többször, több alkalommal elmondtam, hogy lényegében a polgármester büntetése csak az utolsó csepp volt a pohárban. Az is nyilvánvaló, hogy ismerte az újság nehéz anyagi helyzetét. Természetesen helytelen lenne azt állítani, hogy miatta szűnt meg a Kisújság, de hogy hozzájárult ahhoz, amint önzetlen segítőnk és mentorunk, Bajna György is lelkesen írja, hogy bedobjuk a törülközőt, az mára már nem kérdés. Kérdés viszont az, hogy egy polgármester milyen eszközökhöz nyúlhat, ha el akar némítani egy újságot, egy médiát, egy szervezetet, egy embert, vagy egy közösséget, azért mert nem nyeri el tetszését a róla alkotott vélemény, a róla mutatott kép?

Kérdés az, hogy mit jelent egyeseknek a szólásszabadság, a szabad véleménynyilvánítás Gyergyószentmiklóson 2014-ben? Vártam egy ideig, hogy lesz annyi bátorsága, becsülete polgármesterünknek szemtől szemben megmondani, hogy egyen meg a medve, mindhiába, pedig lett volna alkalma rá. Főleg, azért is fűzhetett volna némi magyarázatot döntéséhez, mert nem saját zsebéből fizette az önkormányzat hirdetményeit, hanem a közösség pénzéből, s teszi azt továbbra is más médiaszolgáltatóknál. A cinizmus és a populizmus magas iskolája, hogy miután sikerrel büntetett egy számára kínos médiaorgánumot, egy számára kellemetlenné váló véleményformáló újságot, azonmód postaládákat állíttatott fel, hogy mindenki levélben írhassa meg véleményét, javaslatát, közölnivalóját. Számítunk az Ön véleményére!

Tényleg? Hát, nem is tudom… csak óvatosan a véleménynyilvánítással. Láthatják, mi lehet a vége. A központban kihelyezett postaláda furcsa elhelyezéséről sokan azt mondják, hogy azért olyan csálé, merthogy csak így látja a térfigyelő kamera. Mit meg nem teszünk a népszerűség megőrzéséért?

Vannak kutyák, amelyeket ha szemmel tartasz, nem harapnak, de ha hátat fordítasz, azonnal a lábadba mélyesztik fogaikat. Orozmarók. Most, hogy sokan mossák kezeiket, mert ők is bepótoltak a Júdás 30 ezüstjébe, egyre több szög bújik ki a zsákból. Tudni kell, hogy a Gyergyói Kisújságból az elmúlt 20 év alatt senki sem gazdagodott meg, de még csak egy valamire való fizetést sem biztosíthatott magának. Gondolok itt azokra, akik az újság belső munkatársai voltak a hosszú évek folyamán. Azonban ne feledjük el, hogy vannak emberek, akik mindenből hasznot tudnak húzni. A politika egy olyan társasjáték, ahol csak az igazán profik jutnak el a célba, vagy azok, akiket valakik a saját érdekük miatt juttatnak el oda. Ebben a játékban nincs barátság, nincs tisztesség, nincs semmi. Mindenki lop, mindenki hazudik. Nincs igazság és igazságtalanság. Nincs helyes és helytelen. Csak győzelem és vereség. Tisztán csak ennyi van. De azért számítanak az Ön véleményére! Valamikor 2008-ban írtam egy vezért Hatásmechanizmus címmel (http://kisujsag.ro/Adatok/old_szam/regi_szamok/2008/27.html). Érdemes újraolvasni. Mondhatni, hogy magamtól tanulhatok. Tizenöt év nyűge, kínlódása, nélkülözése, álmatlan éjszakái után rá kell jönnöm, hogy az újság legelvetemültebb „pártolói” lényegében a szólásszabadság, a véleménynyilvánítás korlátozását is bevállalják, csak azért, mert eladták magukat. Amíg egy volt a cél, amíg közös volt az út, amíg kihasználhatták a lehetőséget, amíg az volt objektív, ami helyes volt, addig együtt dobbant a szív. Igaz, hogy a balhékat nem ők, hanem mi, akik aláírtuk a nevünket a cikkeink végén, vittük el, de hát ez már így van az újságírásban. Most, hogy bizonyos értelemben a helyes út már nem az ő útjuk, az objektívből szubjektív lett. A barát irigy pletykálkodó, hátulról beléd maró, téged megfúró ellenséggé változott. Kicsi a város, de legalább nagy a rosszindulat. Valamiben jó kell lenni.
Mindenek ellenére azt hiszem, újra érdemes kiharcolni a szólás szabadságát. Ha ezért muszáj mindent feladni, akkor is érdemel egy ennyit a város, a közösség, s most már számtalan módja van a véleménynyilvánításnak. Azt még nem tudom, hogy melyiket választom, de a sarokba szorított állat esélytelensége majd döntésre kényszerít.