A bejelentett megszorítások tiltakozásokhoz vezethetnek a tanügyben

Közleményben figyelmeztet a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége

A kormány által bejelentett megszorítások tiltakozások kirobbantásához vezethetnek a tanügyben – közölte csütörtöki közleményében a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI).

A szakszervezeti szövetség rámutat: tekintettel arra, hogy jelentős áremelkedéseket jelentettek be 2021. január 1-jétől kezdve, a Cîţu-kormány által bevezetett megszorító intézkedések az oktatási személyzet életszínvonal-csökkenését idézik elő, amely amúgy is jóval elmarad az európai normáktól, az ugyanazon szakmai kategória esetében.

Kifejtik: miután a kormány eltörölte azt a fizetésemelést, amely megillette volna a tanügyi személyzetet 2020 szeptember 1-jétől, most eltörölték azokat az emeléseket is, amelyek január 1-jétől, illetve 2021 szeptember 1-jétől lettek volna esedékesek.

Ugyanakkor emlékeztetnek: több mint három éve az osztályfőnökök, az érdemfizetésben részesülők, az összevont osztályokban tanítók bérét törvénytelen módon, a 2016-os alapfizetésükből számítják ki.

‘Történik mindez olyan körülmények között, hogy a tanárok a közalkalmazotti bértábla alsó negyedében vannak’ – jegyzi meg a közlemény.

Ez a ‘hála’ azért, hogy a tanárok, az állami támogatás elmaradása miatt, tulajdonképpen saját zsebük terhére biztosították az átmenetet az online oktatásra – fogalmaz a dokumentum.

A jelenlegi körülmények között az oktatási alkalmazottak vásárlóereje a legtöbbjüket a létminimumra helyezi – állítja a szakszervezet.

“A 2020/174-es törvény szerint a tisztességes megélhetés azt jelenti, hogy egy két felnőttből és két gyermekből álló család havi nettó jövedelme körülbelül 7000 lej. Miután ilyen jövedelmet az a tanárcsalád kap, amely 35 éve tanít, nyilvánvaló, hogy az oktatási rendszer legtöbb alkalmazottja nem éri el ezt a szintet’ – mondják.

Ezek a közoktatási rendszerben dolgozó emberek elégedetlenségének részét képezik, és olyan információk érkeznek, hogy tiltakozó akciók megszervezésére van igény – állítja a FSLI.

“Nem fogadhatjuk el, hogy ismét feláldozzák az oktatást, amikor az ország költségvetése elégtelenné válik az állami alkalmazottak fizetésének fedezésére. (…) Ilyen körülmények között elkerülhetetlenek lesznek a tiltakozások, a felelősséget pedig ország vezetői viselik”- jelentette ki Simion Hăncescu, a FSLI elnöke.

A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége több mint 165 ezer tanügyi alkalmazott érdekeit védi.


Forrás: www.agerpres.ro

Kérem ossza meg ismerőseivel: