A Delta vírustörzs terjedésének megfékezéséhez elengedhetetlenül fontos a lakosság átoltottságának növelése

A Delta-változat képes arra, hogy új fertőzési hullámokat indítson el

Az új koronavírus indiai (úgynevezett Delta) törzse rendelkezik a legjobb alkalmazkodóképességgel a négy aggodalomra okot adó vírusváltozat közül. Fertőzőképessége kétszer magasabb, mint az eredeti vírustörzsé, és mintegy 60%-kal magasabb, mint az Alpha törzsé, amelyet brit változatnak neveznek – tájékoztatott szerdán a lakosság beoltását koordináló országos bizottság (CNCAV).

‘A Delta-változat képesnek bizonyult arra, hogy új fertőzési hullámokat indítson el a korábbi törzsek által erősen érintett országokban és régiókban’ – olvasható az illetékes intézmény közleményében.

A dokumentum kitér arra, hogy matematikai modellezéssel elemezték ki a vírustörzs terjedését Indiában, és ebből arra a következtetésre jutottak, hogy a Delta vírustörzs a betegségből korábban már kigyógyult emberek akár 50%-át is megfertőzheti.

Az oltások védelmet nyújtanak a Delta vírustörzs ellen, amennyiben az ember mindkét dózist megkapja: a Pfizer/ BioNTech által kifejlesztett vakcina 96%-ban, az AstraZeneca/ Vaxzevria 92%-ban bizonyul hatásosnak a súlyos, kórházi ellátást igénylő tünetekkel járó fertőzés ellen.

‘Az oltás teljes adagja véd a COVID-19 betegséggel, a súlyos, kórházi beutalást igénylő tünetekkel, a szövődményekkel és a halálos végkifejlettel szemben is’ – szögezi le a CNCAV.

Az illetékes intézmény emlékeztet, hogy Romániában eddig 57 fertőzöttnél mutatták ki a Delta vírustörzset. Az 57 esetet 9 megyéből jelentették, ezek közül a legtöbbet Ilfov és Argeş megyéből, valamint Bukarestből.

A Delta vírustörzs első halálos áldozata egy piteşti-i 72 éves ember, aki nem volt beoltva.

A CNCAV figyelmeztet, hogy a Delta variáns terjedésének megfékezéséhez rendkívül fontos a lakosság átoltottságának növelése.


Forrás: www.agerpres.ro

Kérem ossza meg ismerőseivel: