A hitoktatás helye az iskolai tantárgyak között

Ferenczi Julianna előadása

Az Arbor Szövetség és a Szent István plébánia a „Jó ha tudunk róla” – előadássorozat keretén belül szeretettel hív mindenkit Ferenczi Júlia – vallástanárnő – „A hitoktatás helye az iskolai tantárgyak között” című előadására. 

Helyszín: A Szent István plébánia nagyterme.
Időpont: 2019. szeptember 26., csütörtök este 7 óra.

Ma nagy az elvárás az iskolával szemben. Tanult gyereket szeretnénk visszakapni a tantestületben dolgozóktól. Tanítsa meg a tanár gyerekeinket számolni, írni, olvasni – egyszóval faragjon embert utódainkból. Legyenek a jövő orvosai, mérnökei, szakmunkásai az iskola padjait koptatók. Hogy aztán Európa, esetleg az itthoni társadalom élvezze a tanárok által átadott tudást.
Meggyőződésem, hogy a megszerzett oklevelek mellett elsősorban jó és erős keresztény tudattal kell rendelkezni minden egyes diáknak. Ezt erősíti a vallásóra.
Hogyan történik mindez?
Megtudja, ha eljön ma a Ferenczi Julianna tanárnő által tartott előadásra.

Kérem ossza meg ismerőseivel: