A Miskolci Nemzeti Színház vendégjátéka Gyergyószentmiklóson

Lélekcsönd

Időpont: 2018. június 12., kedd 19 óra.
Helyszín: Gyergyószentmiklós, művelődési ház, nagytermi stúdió.


Egy költő, egy színész és egy zenész nem véletlen találkozása, avagy DEMÉNY PÉTER és SALAT LEHEL LÉLEKCSÖNDje MÁRKOS ALBERT zenéjében.

Alázat, szerelem, elengedés, Isten, elmúlás, csönd.  A lélek “sanzonjai”. Szómozduló csellósikolyok. Van valami, ami összeköthet nemcsak három embert, hanem jóval többünket. Leginkább talán azokat, akik a mélyben is énekelnek. Utazások mások felé, váltások és változások életterek és életek között, melyből mindenkinek csak egy van, mégis többet él meg, és többről álmodik. Jó lesz ezen este elmerülni a Lélekcsönd(ünk)ben.

Lelekcsond pl1494051785

Demény Péter – kolozsvári származású, számtalan díjat nyert költő, író, szerkesztő.

Márkos Albert –  csellista, több film és színházi előadás zeneszerzője. Improvizatív, kortárs, alkalmazott és kísérleti zenével foglalkozik. Szintén Kolozsváron született.

Salat Lehel – a Miskolci Nemzeti Színház színésze. Csíkszeredában született, de évtizedekig Kolozsváron élt, játszott, tanított.


Jegyek ára 15 lej, diákoknak, nyugdíjasoknak és csoportkedvezménnyel (min. 10 fő) 10 lej.

Jegyek válthatók munkanapokon 15.00 és 19.00 óra között, vagy előadások előtt fél órával a Figura Stúdió Színház előcsarnokában található jegypénztárban. Helyfoglalás és információk a 0752-227-011-es telefonszámon, vagy az org@figura.ro e-mail címen.
Online jegyek a www.biletmaster.ro oldalon.


Demény Péter a Lélekcsöndről:

Kérem ossza meg ismerőseivel: