A párbeszéd erős eszköz

Borboly Csaba üdvözli a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken egyezségre jutását

Határozott fellépésünknek és a magyar kormány támogatásának eredménye van – nyilatkozta Borboly Csaba a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken egyezségre jutása kapcsán. Hargita Megye Tanácsának elnöke köszöni Magyarország Kormánya segítségét, szerepvállalását az ügyben.

A megyei tanács állásfoglalása és a magyar kormány kiállása olyan súlyt adott az ügynek, amely egyezségre juttatta a feleket – jelentette ki. – Értékelem a magyar kormány határozott kiállását a székely termékek védelmében. A 2010 óta tartó nemzetpolitikai váltás hatása az évek teltével egyre jobban érződik a magyar–magyar kapcsolatokban, politikai, társadalmi és gazdasági téren egyaránt. A Csíki Sör Manufaktúra körül kialakult szolidaritás is ennek a nemzetpolitikai felfogásnak tulajdonítható.

Hozzátette: a magyar kormány erős szövetségese a romániai magyar közösségnek, illetve az RMDSZ-nek.

E szövetség által erőt mutatunk fel a Kárpát-medencében. Gratulálok az egyezségre jutó feleknek, és bízom benne, hogy mindkét vállalkozás erős partnere lesz ezentúl is közösségünknek – nyilatkozta a megyei tanács elnöke.

Hargita Megye Tanácsa döntéshozó testülete tagjai január 30-i ülésükön kiálltak a Csíki Sör mellett. (Erről szóló hírünk: http://hargitamegye.ro/hirek/sor-es-palinka-ugyeben-is-hatarozott-hargita-megye-tanacsa.html)

RendkTanacsules_jan31 (4)

A január 30-i ülésen kiálltak a Csíki Sör mellett

A Lázár János miniszter március 24-i csíkszentsimoni látogatásán készült felvétel elérhető itt: https://drive.google.com/file/d/0B3DH_aG2Ui1UMTRjSWpLSy1vUTA/view

A címfotón Lázár János miniszter március 24-i csíkszentsimoni látogatása (Veres Nándor/MTI)

Kérem ossza meg ismerőseivel: