Március 22-én, péntek este 7 órától a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színház Emberek és krumplik című román nyelvű előadása látható a Figuránál.

A Radu Afrim által írt és rendezett produkció egy 2012 őszén megesett tragikus történetről szól, amikor kilenc ember halt meg egy munkabalesetben.

Az utánfutó, melyen épp hazafele mentek a krumpliszedésből egy vonattal ütközött. Napszámosok voltak. Roma nemzetiségűek. Ez a súlyos esemény nem érintette meg a közvéleményt. A helyi hatóságok megtették kötelességüket, segítettek a hátra maradt családtagoknak eltemetni szeretteiket. Hat év telt el azóta. Az dokumentarista jellegű előadás a múltról és jövőről beszél: mit csináltak az áldozatok családjai ezekben az években, mire emlékeznek a történtekből, hogyan folytatták az életüket és hogy élnek most. Ez csak néhány kérdés melyet az előadás körbejár, a zene, a képi világ eszközeivel, vallomásokon keresztül, melyekben összefonódik a mindennapi valóság a tánc és a zene álomvilágával.


Az előadás 15 éven aluli nézőknek nem ajánlott. Jegyek ára 15 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 10 lej.

Jegyek válthatók munkanapokon 15.00 és 19.00 óra között a Figura Stúdió Színház előcsarnokában található jegypénztárban.

Helyfoglalás és információk a 0752-227-011-es telefonszámon, vagy az org@figura.ro e-mail címen. Online jegyvásárlás: www.biletmaster.ro


Radu Afrim: EMBEREK ÉS KRUMPLIK

DESPRE-OAMENI-SI-CARTOFI.-credit-foto-Volker-Vornehm-47

Rendező: RADU AFRIM

Játsszák: Flavia Giurgiu, Ioana Alexandrina Costea, Anca Pitaru, Liviu Popa, Kozmin Dima

Gyerekek: Krisztián, Dávid, Zsolt, Emőke

Díszlet, jelmez: Andreea Simona Negrilă
Koreográfia: Flavia Giurgiu
Zene: Kónya Ütő Bence
Videó-, képi effektek: Ördög Gyárfás Ágota, Vargyasi Levente és Vetró Baji