A tanügyi alkalmazottaknak is jár a kockázati pótlék

A képviselőház döntő házként szavazott a tervezetről

Döntő házként elfogadta kedden a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely szerint a tanügyi alkalmazottak is részesülnek a koronavírus-járvány miatt megítélt kockázati pótlékból.

A törvényjavaslatot 158 támogató, egy ellenszavazattal, 77 tartózkodás mellett fogadta el az alsóház.

A törvénytervezet értelmében a 2020-2021-es tanév elejétől, szükségállapot és veszélyhelyzet ideje alatt a közoktatásban, illetve a felsőoktatásban dolgozó tanszemélyzet havi 2000 lejes, míg a kisegítő tanszemélyzet és a nem oktatói besorolású személyzet havi 1500 lejes kockázati pótlékot kap, amely után nem kell társadalombiztosítási járulékot fizetni.

A képviselőház döntő házként szavazott a tervezetről.


Cikkelyenként megszavazta kedden a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely szerint a tanügyi alkalmazottak is részesülnek a koronavírus-járvány miatt megítélt kockázati pótlékból.

A javaslatról az alsóház plénumának szerdai ülésén lesz végszavazás.

A törvénytervezet értelmében szükségállapot és veszélyhelyzet ideje alatt a közoktatásban, illetve a felsőoktatásban dolgozó tanszemélyzet havi 2000 lejes, míg a kisegítő tanszemélyzet és a nem oktatói besorolású személyzet havi 1500 lejes kockázati pótlékot kap, amely után nem kell társadalombiztosítási járulékot fizetni.

A tervezet vitáján Alfred Simonis szociáldemokrata párti (PSD) képviselő rámutatott, a javaslatot alakulata kezdeményezte, hogy segítse a tanárokat, akik többek között védőmaszkot, fertőtlenítőszert és az online oktatáshoz való kellékeket vásárolhatnak a pénzből.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselője, Florin Roman azonban bírálta a PSD-t, hangsúlyozva, hogy újabb bónuszt ajánlanak fel, anélkül azonban, hogy megjelölnék a finanszírozási forrást. “A PSD a legfelelőtlenebb párt” – mondta, hozzátéve, hogy alakulata megtámadja az alkotmánybíróságon a PSD “valamennyi demagóg kezdeményezését”.

Csép Andrea RMDSZ-es képviselő felszólalásában rámutatott, nem elég papíron megítélni a kockázati pótlékokat, ezeket ki is kell fizetni a jogosultaknak. “Fel szeretném hívni a kormány figyelmét, hogy a szociális ellátási intézményekben dolgozók nem kapták még meg a 2500 lejes kockázati pótlékot” – nyomatékosította.

A képviselőház döntő házként szavaz a tervezetről.


Forrás: www.agerpres.ro

Kérem ossza meg ismerőseivel: