A vágy villamosa a Figuránál

December 17-én, kedden este 7 órától újra látható a Figuránál Botond Nagy rendezésében Tennessee Williams klasszikusa, A vágy villamosa.

A középkori térképeken az ismeretlen területeket egy Hc svnt dracones felirattal jelöltékMa már azzal büszkélkedhetünk, hogy minden ismeretlen területet meghódítottunk és belaktunk. De mi történt a szörnyetegeinkkel? Azokkal, amik a belső ismeretlen tájainkban tanyáznak? Meddig bújhatunk a nevünk és származásunk mantrázása mögé a valóság elől? Mit vállal fel az ember a túlértékelt szerelemért? Hány csapdába vagyunk hajlandók beleesni egy ronccsá értelmezett illékony érzelemért? Minek az ellentéte a vágy?

Mint mindig, most is dönthetünk. Dönthetünk, hogy mennyi utat engedünk az ösztöneinknek. Dönthetünk, hogy mennyit akarunk megérteni Blanche du Bois-ból, egy halott fiú jelenéseiből, vagy a jelenünkből inspirálódott környezetből.

vagy_villamosa

A vágy villamosa szereplői különböző belső tájakból szólalnak meg, de mindegyik megszólalásban a túlélés ösztöne visszhangzik. Hogyan lehet túlélni? Ki hogyan éli túl ezeket a meghódított és belakott területeket, amiket ­­– jobb híján – valóságnak nevezünk?


A produkció 16 éven felüli nézőknek ajánlott.

Jegyek ára 15 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 10 lej.
Jegyek válthatók munkanapokon 15.00 és 19.00 óra között a Figura Stúdió Színház előcsarnokában található jegypénztárban.

Helyfoglalás és információk a 0752-227-011-es telefonszámon, vagy az org@figura.ro e-mail címen.
Online jegyvásárlás: www.biletmaster.ro


Tennessee Williams:
A VÁGY VILLAMOSA

Vagy villamosa - Web RGB

Rendező: BOTOND NAGY

Szereposztás:

BLANCHE DU BOIS: Bartha Boróka
STELLA KOWALSKI: Szilágyi Míra
STANLEY KOWALSKI: Faragó Zénó
MITCH: Kolozsi Borsos Gábor
ALLAN: Gedő Zsolt
ZSENI NÉNI, STEVE, ORVOS, MEXIKÓI ASSZONY: Dávid A. Péter

Szövegadaptáció: KALI ÁGNES, BOTOND NAGY

Dramaturg: KALI ÁGNES

Díszlet- és jelmeztervező: MÁRTON ERIKA

Zene & sound design: CLAUDIU URSE

Lighting design: ERŐSS LÁSZLÓ

Színpadi mozgás: MOLNÁR DALMA

Képzőművész: FERENCZI ZOLTÁN

Kérem ossza meg ismerőseivel: