Az óvónénik meglepődtek, a gyerekek megszeppentek – azután mindenki örvendett

Születésének 575. és királlyá választásának 560. évfordulója alkalmából a Nemzetpolitikai Államtitkárság 2018-ra Mátyás király Emlékévet hirdetett, az emlékév lebonyolításával pedig a budapesti Magyarság Házát bízta meg. Ennek keretében több mint fél évezred elteltével, 2018. március 12-én az álruhás Mátyás király ismét útra kelt, hogy bejárja az országot és minél több emberrel személyesen is találkozzon. Mivel titokzatosan jár-kel, sohasem lehet tudni, mikor és hol bukkan fel éppen. Leginkább iskolákat, óvodákat keres fel, de megfordult már polgármesteri hivatalban, idősotthonban, fogadóban, színházban, szerkesztőségben, püspökségen, plébánián és másutt. Az utcán is gyakran beszédbe elegyedik a járókelőkkel. Úgy tervezi, hogy a nemsokára záruló tanév végéig összesen száznál is több helyre látogat el Kárpát-medence-szerte és azon túl. Hű lantosával együtt ajándékokkal és muzsikával kedveskednek gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. Megtett útjukat az emlékév hivatalos közösségi oldalán is követni lehet (Mátyás király Emlékév 2018, www.facebook.com/ matyaskiraly2018/).

_DSC8298

Jakab Erzsébet és Horváth Ildikó óvónénik a meglepetéstől először szóhoz sem jutottak, a gyerekek pedig mind az ablakhoz futottak, amikor meghallották, hogy szerenádszerű zene szűrődik be az udvarról az óvoda épületébe. Nem szerenád volt az, különleges vendég jelezte érkezését ily szokatlan módon a szokatlan dallamokkal: Mátyás király maga és hű lantosa állt az ajtóban, amikor az egyszer csak kinyílt. A király a szívélyes beinvitálás után nem volt rest, leült a kis ovisok mellé a szőnyegre, úgy beszélte el, hogy kicsoda is ő valójában és mi járatban van éppen. Mindezek hallatán a gyerekek erősen elcsodálkoztak, s úgy felengedtek a megszeppenésből, hogy még egy kedves énekkel is megajándékozták a mesék nagy hősét: elénekelték neki a Tavaszi szél vizet áraszt éneket. A kertben a csoportkép elkészítése után pedig, nagyon-nagyon kedvesen, mindannyian kikísérték a vendégeket a kapuig.

_DSC8292

Az „Itt járt Mátyás király!” tábla azóta már kikerült az óvoda falára, úgyhogy ha valaki nem volt tanúja az eseményeknek, az is tudni fogja, hogy Mátyás király és hűséges kísérője, a Muzsikus – no meg a Krónikás – május 29-én, kedden délelőtt a tekerőpataki óvodában járt!

(folytatjuk)

Varga Gabriella
Fotók: Magyarság Háza