Bálint Ákos és Ambrus Éva komolyzenei bérlet

A Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ összeállította a 2019/2020-as évad komolyzenei bérletét

Tisztelt munkatársaim! 

Az avatatlan olvasónak elsőre szokatlan, sőt, egyenesen furcsa lehet ez a megszólítás, ezért magyarázattal is szolgálok hozzá mindjárt beköszöntőm elején. Mindenkihez szólok ugyanis ezzel a megszólítással, aki már volt, vagy lesz az intézményünk által szervezett bérletes koncertek bármelyikén.

Tavalyi évadunk végén úgy döntöttünk, hogy kikérjük közönségünk véleményét, meglátásait koncertjeinkkel kapcsolatban. Közel száz személyt sikerült megkérdeznünk és ekkor erősödött meg bennem az a gondolat, hogy a néző, a jelenlévő, a befogadó, a fogyasztó, vagy nevezzük bárhogyan, a munkánk szerves résztvevője. 

Nem újdonság az, hogy rendezvényeink szervezése során közönségünk meglátása alapján hozunk változtatásokat, módosításokat. Mindez méltó és igazságos, mert mindaz, amit kínálunk, nagyon fontos, hogy tetsző, fogyasztható legyen azoknak, akiknek kínáljuk.

Idei koncertjeink összeállításánál, kiválasztásánál törekedtünk a konkrétan megfogalmazott javaslatok figyelembe vételére. A hat koncert térben és időben egyaránt utazást biztosít számunkra. Két visszatérő fellépőnk fogja közre a négy új fellépő koncertjét. Fellépőink egytől egyig belföldiek, hiszen lépten-nyomon rádöbbenünk arra, hogy hazánkban mennyi tehetséges, sokak által szeretett művész van. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nem lesznek vendég zenészek a fellépők között. 

Ezúton köszönöm a mindannyiunk épülését szolgáló ötleteket, közkinccsé tett gondolatokat, melyek által mindenkit munkatársunknak tartok egy közös cél, a zene szeretetének munkálásában. 

 

Fórika Sebestyén, igazgató
Gyergyószentmiklós, 2019. szeptember 6.


Tiberius Vonósnégyes: Mozart d-moll KV 421 vonósnégyese és Beethoven a-moll op 132 vonósnégyese

tiberius

2019. október 1., kedd 19 óra

Gyergyószentmiklós, művelődési ház, színházterem

A vonósnégyes 1994-ben alakult, és először Devich Sándor tanár úr figyelt fel rá kolozsvári mesterkurzusa alkalmával. Fennállása óta az együttes tagjai ösztöndíjasként 20 külföldi mesterkurzuson vettek részt, legtöbbször az Amadeus és a Chilingirian Vonósnégyes tanítványai voltak. Metz Istvánnak köszönhetően az Európai Unió ösztöndíjával 2007ben maximális osztályzattal Amszterdamban elvégezték a Holland Vonósnégyes Akadémiát. 1996-ban II. díjat kaptak a kolozsvári Nemzetközi Mozart Versenyen, 2004-ben Ausztriában. A bécsi klasszikusok legjobb előadásáért I. díjjal –Erste Wiener Klassik Preis– tüntették ki. Bel-és külföldön koncerteznek. 2011 őszén a Raymond Weiss Artist Management szervezésében 15 önálló hangversenyt adtak az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában. 2008 áprilisától a Maros Megyei Tanács támogatásával az együttes  önálló státust kapott: a marosvásárhelyi Állami Filharmónia Vonósnégyeseként működik.

Molnár Tibor – I. hegedű
Lokodi Károly – II. hegedű
Molnár József – mélyhegedű
Zágoni Előd – gordonka


Kájoni Consort régizene együttes: Jer, örvendezzünk az Úristennek

kajoni

2019. október 24., csütörtök 19 óra

Gyergyószentmiklós, művelődési ház, színházterem

A Kájoni Consort régizene együttes 1988 decemberében alakult, de néhányan közülük már 1980-tól az Erdővidéki Camerata régizene együttesben játszanak, így jelen vannak már az első erdélyi reneszánsz együttesek között. Kezdetben saját szórakoztatásukra élesztették újjá, a reneszánsz kort idéző házi muzsikálást, mert mindannyiuk számára a közös próbák kikapcsolódást és lelki feltöltődést jelentettek.

Az együttes a reneszánsz és kora barokk énekes és hangszeres zenéjének terjesztését vállalta fel. Az európai reneszánsz zene gyöngyszemei mellett szívesen tűzik műsorukra az erdélyi zeneszerzőket is, kiváltképpen a Kájoni János által lejegyzett darabokat.

Rendszeres meghívottja 1990-től a Csíkszeredai Régizene Fesztiválnak, a bikfalvi Reneszánsz Napoknak, a sepsiszentgyörgyi Kamarakórus Fesztiválnak, a vargyasi Középkori és Reneszánsz Napoknak. 2008-ban részt vettek egy Nyugat-Európai koncertturnén (Bécs, München, Párizs, London), melynek célja az erdélyi és magyar reneszánsz zene terjesztése volt. Jelen vannak egyházi ünnepeken, képzőművészeti tárlatokon, jótékonysági koncerteken. A Gaál Mózes Közművelődési Egyesület Kuratóriuma „Erdővidék Kultúrájáért” díjjal tüntette ki. Ekkor vehették át az EMKE Díszoklevelét is, amelyet az erdélyi és európai reneszánsz zene felidézéséért nyújtott kiváló teljesítményükért kaptak.

2011-től szervezik meg hagyományteremtő szándékkal az Erdővidéki Régizene Találkozót az olaszteleki Daniel kastélyban, melynek célja a erdélyi amatőr régizene együttesek felkarolása.

Gyulai-György Éva – brácsa, ének
Oláh Román Ida – cselló, ének
Egyed Csaba – ütőhangszerek, ének
Ilyés Lajos – furulyák, ének
Veress Katalin – ütőhangszerek, ének
Farkas Erzsébet – ének
Antal László – ének
Lőrincz Emese – ének


Lux Aurumque kamarakórus és a Madéfalvi Gyermek Schola

2020. január 30., csütörtök 19 óra
Gyergyószentmiklós, Szent Miklós-templom

A Lux Aurumque Kamarakórus 2010 őszén alakult Csíkszeredában, zenetanárokból és a kóruséneklés iránt érdeklődő zenekedvelőkből áll. Repertoárjukban javarészt kortárs kórusművek szerepelnek, olyan zeneszerzőktől mint Arvo Part, Orbán György, Vass Lajos, Lászlóffy Zsolt, Kocsár Miklós, Szalay Zoltán, Vermesy Péter és Eric Whitacre.

Fontosnak tartják, hogy mai zenével foglalkozzanak, és ezáltal a ma élő zeneszerzők műveit a hallgatósággal megismertessék. A kórus csíkszéki templomokban és köztereken szólalt meg, felléptek Kolozsváron, részt vettek 2015-ben a Tavaszi kórusfesztiválon Szovátán, koncertjük volt Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson. 2018-ban a Régizene fesztivál keretében énekeltek  J. S  Bach Máté-passiójában.

A Madéfalvi Schola 2013-ban alakult Ványolós András karnagy  vezetésével. Tagjai csíkmadéfalvi lelkes, daloskedvű gyermekek. Az évek során szépen gyarapodott a tagok száma, mára 23 tagú a kórus, közülük néhányan elérték a felnőttkort.

A Schola főleg szentmiséken énekel, mert gregoriánt énekelni a szentmisén az egységesség ajándékát hordozza, hiszen dallamában és szövegében egyaránt nagyjából egyidős a mise egészével. Ezért tapasztalhatjuk, hogy teljesen törésmentesen illeszkednek egymáshoz a mise részei, és kölcsönösen kiegészítve egymást hoznak létre egy gondolati-zenei egészet, ami segít elmélyülni Isten titkaiban.

Ványolós András  karnagy 1978-ban született Gyergyószentmiklóson. Tanulmányait a Salamon Ernő Elméleti Líceumban kezdte szülővárosában, majd a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián folytatta zenepedagógia szakon.

Jelenleg több kórus vezetője, ilyen a kortárs kórusműveket megszólaltató Lux Aurumque kamarakórus, a Madéfalvi Dalkör, a Madéfalvi Schola és a csíkborzsovai férfikórus. 2013-ban a Romániai Dalszövetség Jagamas János karvezetői díjjal tüntette ki.


Thurzó Zoltán: Frédéric Chopin est, két szál gyertya fényénél

2020. február 18., kedd 19 óra
Gyergyószentmiklós, művelődési ház, színházterem

A Magyar Kultúra díjas Thurzó Zoltán korosztályának egyik legaktívabb zongoraművésze. Több generációra visszatekintő, történelmi zenész családi körben nőtt fel Nagyváradon, amely generációk óta szervesen vesz részt Nagyvárad zenei életében, alakítva ezzel a város zenetörténetének egy részét.. Virtuóz, szenvedélyes és érzékeny zongorista. Minden zenei korszakból merít, és előadásait tekintve a zenei kifejezési technika sokszínűsége jellemző.

Zenei tanulmányait öt évesen kezdte el szülővárosában, Schmidt Magda zongoratanárnő irányításával. Egy évvel később már nyilvános zongorahangversenyen szerepel. Az évek folyamán több verseny győztese, díjazottja.

Szólistaként, de kamaramuzsikusként is elismert teljesítménye, hozzáállása, lendülete, mely során dokumentálva eddigi fellépéseinek száma megközelíti az 1000-et. Tehetségére nagynevű zeneszerzők is felfigyeltek kiskora óta úgy Romániában, mint később Brazíliában is. Több művet dedikáltak számára. Thurzó Zoltán a harmadik generáció tagjaként, már fiatalon „belekóstolt” ebbe a „családi hagyományba”, és apró lépésekkel ő is hozzájárult/ hozzájárul ezen dokumentációs adattár/kutatómunka folyamatos frissítéséhez, valamint naprakészen tartásához.

Meggyőződése, hogy a zene eszköz lehet a világ jobbá tételéhez.


Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar

2020. március 12., csütörtök 19 óra
Gyergyószentmiklós, művelődési ház, színházterem 

A fúvószenekar a Csíkszentsimoni Önkormányzat kezdeményezésére alakult 2008-ban. Sándor Árpád karnagy a Partiumi Keresztény Egyetem zenepedagógiai szakán szerzett diplomát, 2009-ben. Kitartó, lelkiismeretes munkájával elérte, hogy a zenekar rövid idő alatt komoly fejlődésen ment át. A zenekari csoport kiemelendő sajátossága, hogy tagjai nem hivatalos zeneiskolában tanulnak, hanem a karmester odaadó segítségével, felkészültségével sajátították el a zeneelméleti tudást és a különböző hangszerek megszólaltatásának módszerét.

A Csíkszentismoni Ifjúsági Fúvószenekar tagjai koncerteztek elsősorban a község testvértelepülésein Magyarországon, Lengyelországban és Szerbiában is.

Az ifjúsági fúvószenekar évente 45-50 koncertet tart.

A zenekar 2016-ban Zrenjaninban (Szerbia) megszervezettt Nemzetközi Fúvószenekari versenyen gyerek zenekari kategóriában első helyezést ért el, valamint  Marosvásárhelyen a 2013 óta minden évben megszervezett CONCURSUL NAŢIONAL AL FANFARELOR ŞCOLARE “PE RITMURI DE FANFARĂ” versenyen 2015-2018 között a zenekar első helyezést ért el. 2019-ben a Korondon megszervezett Nemzetközi versenyen, a zenekar első helyezést ért el, valamint megkapta a nemzetközileg is elismert Koncertfúvószenekari minősítést.

A zenekar tavaly ünnepelte megalakulásának 10 éves évfordulóját. A kezdetben 30 taggal induló zenekar azóta folyamatosan utánpótlással bővül. Jelenlegi létszáma 90 személy.


Csíki Kamarazenekar: A. Vivaldi – Négy évszak

2020. április 2., csütörtök 19 óra
Gyergyószentmiklós, művelődési ház, színházterem

Erkel Ferenc dédunokája, Szőnyi Zoltán, marosvásárhelyi zongoraművész, karmester és pedagógus ösztönzésére és vezényletével, egy egyetemi diákokból összeállt vonós kamarazenekar első hangversenyére került sor 2001 júliusában, Csíkszeredában. A nagysikerű hangverseny alapul szolgált a Csíki Kamarazenekar megalakulásához, székelyföldi hangszeres művészekből, amelyet mára már Erdély legkiválóbb zenekarai között tartanak számon. A Csíki Kamarazenekar más zenei stílusok fele is nyitott, több alkalommal lépett fel olyan nemzetközi szinten is elismert jazz együttesekkel, mint a Kossuth-díjas Hot Jazz Band vagy az Oláh Dezső trió.

2018-tól meghívott zenei igazgatója Kaganovskiy Artur, a new yorki The Juilliard School végzettje, nemzetközileg elismert karmester és hegedűművész, akinek célja a zenekar nemzetközi szintre való emelése.

Artur Kaganovskiy, hegedűművész USA-Oroszország

1986-ban született Moszkvában, három éves korában kezdett el hegedülni a nagy hírnévnek örvendő Isaac Stern hegedűművész vezetése alatt. Tanárai voltak többek között Masao Kawasaki (The Juilliard School, ahol Kaganovsky diplomázott), Pinchas Zukerman, Grigory Kalinovsky, Zachar Bron, Joseph Silverstein és Michael Tree.

Magáénak tudhatja a Waldo de Mayo Nemzetközi Hegedűverseny első helyét, Fritz Kreisler, H. Gilbert Joseph Fuchs különdíjakat, valamint a the Rachel Elizabeth Barton Ösztöndíjat.

Előadói tevékenysége során játszott már a Carnegie Hallban (New York), Mexikóban, Svédországban, Olaszországban, Szerbiában, Spanyolország, stb. Ugyanakkor, nemcsak mint szólista, hanem mint kamarazenész is neves előadókkal és helyszíneken játszik gyakorta.


Jegyek ára felnőtteknek 20 lej, szakmabelieknek, diákoknak, nyugdíjasoknak és vidékieknek 15 lej a Lux Aurumque kamarakórus és a Madéfalvi Gyermek Schola valamint a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar és a Csíki Kamarazenekar koncertjeire. A további koncertek ára 15 lej, szakmabelieknek, diákoknak, nyugdíjasoknak és vidékieknek 12 lej.

Bérletvásárlási szándékaikat jelezhetik az alábbi elérhetőségeinken: 

tel./fax: 0266/361.992
mobil: 0787/755.294
e-mail: info@gymk.ro

Kapcsolat:
535500 Gyergyószentmiklós
Testvériség sugárút 9. szám
Hargita megye, Románia

www.gymk.ro

A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.

Kérem ossza meg ismerőseivel: