Beilleszkedési támogatást kapnak a vidéken rendes tanári állást vállaló tanárok

A szakmai fejlődést és a didaktikai anyagok beszerzését is segítik anyagilag

Döntő házként jóváhagyta kedden a szenátus, hogy azok a tanárok, akik vidéken pályáznak meg rendes tanári állást, három országos bruttó minimálbérnek megfelelő beilleszkedési támogatásra jogosultak azzal a feltétellel, hogy legalább öt iskolai évig vidéken maradnak.

A felsőházban telefonon leadott szavazatok eredménye: 90 igen, 40 nem.

Ezt a jogszabályt korábban hallgatólagosan fogadta el a képviselőház.

A tervezet szerint, ha a pedagógus öt évnél hamarabb elhagyja vidéki katedráját, az ennek megfelelő töredékösszeget vissza kell fizetnie. A jogszabály rendelkezik arról is, hogy a tanárok évente két országos bruttó minimálbérnek megfelelő összegre jogosultak, amelyet szakmai fejlődésre, valamint az oktatási folyamathoz szükséges didaktikai anyagok beszerzésére fordíthatnak.

Ugyanakkor azok a tanárok, akik legalább harminc évet tanítottak, nyugdíjazáskor az országos bruttó minimálbérnek megfelelő juttatásra jogosultak.

A jogszabály ingyenessé teszi a tanárok számára a periodikusan kötelező orvosi vizitet és a fertőző betegségek elleni védőoltást.

Forrás: www.agerpres.ro

Kérem ossza meg ismerőseivel: