Cîţu: Nem fogom bezáratni az élelmiszerpiacokat és bevásárlóközpontokat

Körülbelül 30%-os jelenleg a romániai lakosság átoltottsága

Florin Cîţu miniszterelnök úgy nyilatkozott a Digi 24-nek adott kedd esti interjújában, hogy nem fogja bezáratni az élelmiszerpiacokat és bevásárlóközpontokat, akkor sem, ha a járvány miatt újabb korlátozó intézkedéseket kellene foganatosítani.

‘Nem fogjuk bezáratni, én nem fogom bezáratni az élelmiszerpiacokat. Legyen világos. Nem fogom bezáratni a bevásárlóközpontokat. (…) Nem fogom bezáratni a gazdaságot’ – mondta Cîţu.

A koronavírus-járvány esetleges negyedik hullámáról a miniszterelnök kijelentette: az elkerülhető, ha az emberek beoltatják magukat. ‘A negyedik hullámnak nem kellene megtörténnie. Szeretném, ha el tudnánk jutni minden román állampolgárhoz, és elmondani nekik, hogy az oltás jelenti a megoldást’ – mondta.


Cîţu: a korlátozások nagy része augusztus elseje után is érvényben marad

Elfogadta szerdai ülésén a kormány a járványügyi szabályokon lazító intézkedéseket – jelentette be Florin Cîţu miniszterelnök.

A kormányfő hangsúlyozta, hogy a korábban bevezetett korlátozások nagy része érvényben marad. A lazító intézkedések közül kiemelte azt, hogy augusztus elsejétől a 2 ezrelékesnél kisebb fertőzési rátájú településeken 75 ezer főre emelték a szabadtéri kulturális, művészeti és szórakoztató rendezvények létszámkorlátját. ‘Fontos feltétel, hogy ezeken a rendezvényeken csak beoltott, negatív teszteredményt felmutató vagy a fertőzésen átesett személyek vehetnek részt’ – jelentette ki Cîţu a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.

A miniszterelnök elmondta, hogy augusztus elsejétől a kültéri és beltéri sportesemények a nézőtéri kapacitás 75 százalékának a kihasználásával is megszervezhetők a 2 ezrelékesnél kisebb fertőzési rátájú településeken, ha az egy négyzetméterre jutó nézőszám nem haladja meg az egyet.

A kormányfő beszámolt arról is, hogy a bárok, klubok, diszkók és játéktermek reggel öt órától hajnali 2 óráig a teljes befogadóképességükkel működhetnek a 2 ezrelékesnél kisebb fertőzési rátájú településeken


Valeriu Gheorghiţă: Körülbelül 30%-os jelenleg a romániai lakosság átoltottsága

Valeriu Gheorghiţă, az oltáskampányt irányító országos bizottság (CNCAV) vezetője kedden arról számolt be, hogy az oltásra jogosult, 12 évnél idősebb lakosság körében körülbelül 30 százalékos az átoltottság.

A lakosság átoltottsága tekintetében Bukarest vezeti a rangsort 48 százalékkal, majd Kolozs megye következik 44 százalékkal. Szeben, Temes, Brassó, Konstanca, Fehér, Ilfov, Maros, Szilágy megyében 30 és 35 százalék közötti ez az arány.

10 megyében (köztük Bukarestben is) 30 százalék feletti, 26 megyében 20 és 30 százalék közötti, és 6 megyében 17 és 20 százalék közötti az átoltottsági arány – sorolta a katonaorvos.

Július 26-áig több mint 4,95 millió személy kapott már legalább egy adag oltást, 95 százalékuk pedig a teljes adagot megkapta.

A mellékhatások jelentkezésének aránya 1,79 ezrelék. Az utóbbi héten 47 mellékhatást jelentettek, de egyik sem volt súlyos. A mellékhatást bejelentő személyek átlagéletkora 34 év.


Kelemen Hunor: Sokkal szigorúbb intézkedésekkel is egyetértenék, hogy növeljük az oltakozási kedvet

Kelemen Hunor kormányfőhelyettes, az RMDSZ elnöke úgy nyilatkozott a keddi kormányülést követően: támogatja az egészségügyi miniszter által javasolt jutalmazásokat és korlátozásokat, amelyek az oltáskampány felgyorsítását segítenék elő.

‘Tennünk kell valamit, többet, mint amit eddig tettünk, mert a helyzet nem jó. Kevesebb mint ötmillió a beoltott emberek száma, ezt nem hagyhatjuk ennyiben, és számos európai és nem európai ország példája támasztja alá, hogy az ilyen intézkedések eredményesek. Tehát támogatni fogjuk ezeket az intézkedéseket, de nem akarok belemenni a részletekbe, hogy mikor és milyen formában’ – mondta Kelemen Hunor, hozzátéve, hogy az egészségügyi minisztériumnak konkrét kormányhatározat-tervezetet kell előterjesztenie erre vonatkozóan.

Arra az újságírói kérdésre, hogy egyetért-e azzal a javaslattal, hogy a nem beoltott egészségügyi alkalmazottakat saját költségükön teszteljék, az RMDSZ elnöke azt felelte: ‘Igen, egyetértek. Sokkal szigorúbb intézkedésekkel is egyetértenék.’

Kelemen szerint van pénz az oltakozási kedvet növelő intézkedésekre. ‘Ha belegondolunk, hogy az elmúlt időszakban mennyibe került Romániának a COVID-19 kezelése, körülbelül 500 millióba, és ha tisztában vagyunk azzal, hogy közeleg a negyedik hullám, akkor proaktív intézkedéseket kell hoznunk, hogy a lehető legnagyobb mértékben csökkentsük a negyedik hullám hatását’ – fogalmazott a kormányfőhelyettes.

Ioana Mihăilă egészségügyi miniszter a keddi kormányülésen olyan intézkedéseket javasolt, amelyek az oltáskampány felgyorsítását szolgálnák. Mihăilă leszögezte, egyelőre csak elviekben tárgyaltak bizonyos lehetséges intézkedésekről, amelyek felgyorsíthatnák az oltáskampányt, minderről még egyeztetni kell a kormány tagjaival, a miniszterelnökkel és az oltáskampányt koordináló országos bizottsággal.

Felmerült például annak lehetősége, hogy akik ezentúl oltatják be magukat, értékutalványokat kapjanak, azok között pedig, akik már megkapták a vakcinát, nyereménysorsolást tartsanak.

Azokkal szemben, akik nincsenek beoltva, megszorító intézkedéseket fontolgatnak: például azt, hogy a beoltatlan egészségügyi alkalmazottakat rendszeresen teszteljék a saját költségükön, valamint, hogy a beoltatlan személyeket ne engedjék be hétvégenként olyan nyilvános helyekre, amelyek nem életbevágóan fontosak – tette hozzá Mihăilă.


Forrás: www.agerpres.ro

Kérem ossza meg ismerőseivel: