Erdélyi Gyopár 2020/3.

Megjelent az Erdélyi Gyopár idei harmadik száma

Rendkívüli időkben rendhagyó módon jutott el olvasóihoz a tartalmában sem hétköznapi Erdélyi Gyopár. Az Erdélyi Kárpát-Egyesület kéthavonta megjelenő folyóirata sem mentesült a vírus okozta bonyodalmaktól. Képzeljék el csak azt, hogy a természetjárást, honismeretet és környezetvédelmet zászlajára tűző egyesület folyóiratának úgy kellett megjelennie, hogy kijárási tilalom volt, nemhogy a hegyekbe, de még a szomszédokhoz sem lehetett átlépni. Ennek ellenére nem szakadt meg a Gyopárok sora, és az is elmondható, hogy tartalmas írásokkal vigasztalja a sokáig négy fal közé szorult, egymás társaságára vágyó természetszeretőket.

A kiadványban szó van a betiltott természetjárásról és a természetjáró imájáról, s amíg úgy tűnik, nem tartható meg az idei EKE Vándortábor, gondolatban eredhetünk a határőrök nyomába vagy zarándokolhatunk Rupert Mayerre emlékezve.

Megjelent a tizedik EKE-bakancs, erről a Bekecsre Bakanccsal címen olvashatnak, a múltról pedig az egyre gazdagodó EKE Múzeum vall színt. Emlékekből él az ember, ha már új élményeket nem szerezhet, ez az oka annak, hogy több külföldi túra leírása is kecsegteti az olvasót, aki pedig az Ökolábnyomokat kedvelte meg, a Gyopár még friss mellékletét, olyan cikkeket talál, mint a Megújuló energiaforrások – a víz ereje vagy az Erkölcsi csőd új házat építeni sorozat folytatását.

EGy_2020_3_borito

És íme még pár cím a kínálatból: Amikor az EKE-t egyesíteni szerették volna a Frăția Munteană-val, Az Öreghegy – Mogyorós-völgyi facsúsztatók, Vízaknafürdő, A Vasér-völgyi kisvasút, Székelyföldről a Bánság tetejére, A természetjárástól a közösségi tudományig, Meseszép Föld – Irány a Kolumbusz-ház!

Keressék, szeressék, olvassák örömmel!

Kérem ossza meg ismerőseivel: