Fára menekült medvebocsokat fogtak be Tusnádfürdőn

A balánbányai visszavadító központba szállították őket

Befogták és elszállították a balánbányai medve-visszavadító központba azt a két bocsot, amely fára menekült csütörtök éjszaka, amikor anyjuk összeverekedett egy másik anyamedvével Tusnádfürdő egyik utcáján.

Balla Izabella, a Hargita megyei környezetvédelmi őrség vezetője az AGERPRES hírügynökségnek elmondta, a két medvebocs 3-4 hónapos lehet, egyedül, anyjuk nélkül nem tudnak magukról gondoskodni, emiatt döntöttek úgy, hogy ideiglenesen a medveárvaházba viszik őket, majd, ha elérik a megfelelő kort, visszaengedik őket a természetbe.

Domokos László, a Hargita megyei környezetvédelmi felügyelőség igazgatója ezzel kapcsolatban elmondta, a balánbányai központ szakemberei fogták be a két bocsot a csendőrök segítségével. Hozzátette, 2-3 év múlva vissza lehet majd engedni az erdőbe a két állatot.

Csütörtök éjszaka két anyamedve verekedett össze Tusnádfürdő egyik sétányán, mindkét állatnak három-három bocsa volt, amelyek mind felmenekültek a fákra. Egyikük azonban lemászott vagy leesett a fáról, és a másik anyamedve megölte. Egy idő múlva a két anyamedve visszament az erdőbe. Egyikük magával cipelte elpusztult bocsát, a másik kettőt azonban a fán hagyta, ezeket mentették meg a központ szakemberei, miután a helyiek riasztották az illetékes hatóságokat.

Az elmúlt napokban több medvét is vissza kellett kergetniük az erdőbe a csendőröknek Tusnádfürdő utcáiról.


Forrás: www.agerpres.ro


Címfotó: Garda de Mediu Harghita

Kérem ossza meg ismerőseivel: