Felelős gazdálkodás bevezetését indította el az új városvezetés

felelosseg

Első lépésként a 2021-es évre vonatkozó adókat és illetékeket határozták meg

Évek óta Gyergyószentmiklóson az volt a szokás, hogy a város vezetői panaszkodtak, hogy kevés a pénz és nem elég semmire. Éppen ezért az új városvezetés a jövő év tervezésénél már az alapjaiból is megpróbálja újraépíteni a költségvetést. Első lépésként a 2021-es évre vonatkozó adókat és illetékeket határozta meg. Gyergyószentmiklóson ezen adók mértéke jóval kisebb, mint más Hargita megyei municípiumok esetében. A város fejlesztése pedig olyan szinten el van maradva, hogy mindenképpen plusz forrásokat kell találni. Sajnos erre az adók területén nem sok lehetőség van, mert az idei nehéz év után tudjuk, hogy felelőtlenség volna drasztikus emelésekkel terhelni a lakosságot. Ezt a határozattervezetet 2020. október 7-én még az előző városvezetés készítette elő és bocsátotta a törvény által előírt 30 napos közvitára, ami 2020. november 18-án járt le. Ez a javaslat már tartalmazta a törvény által előírt 3,8 százalékos emelést. Ezen időszak alatt bárkinek volt lehetősége a javaslattal kapcsolatban letenni bármilyen módosítási indítványt, de nem érkezett ilyen. Ezt követően úgy vizsgálta meg az új tanácstestület gazdasági bizottsága az adók és illetékek kivetésének lehetőségeit, hogy az minél inkább lakosságbarát és felelősségteljes legyen, de mégis fenntarthatóságot tudjon eredményezni. Az egyébként vegyes politikai összetételű gazdasági bizottság egyhangú szavazással javasolt néhány mindenki által racionálisnak és elfogadhatónak tartott módosítást. Ezt követően szerdán összevont bizottsági gyűlés keretében tárgyalta a testület szintén ellenvetés és módosítási javaslat nélkül.

Ezzel egyidőben, a törvényes határidő lejárta után jóval, érkezett egy levél az Arbor Vállalkozók Szövetségétől, amelyben kérték a turisztikában érdekelt gazdasági egységek, hogy csökkentsék az épületadójukat 50 százalékkal, a székadót pedig töröljék el. A szerdai összevont szakbizottsági ülésen a képviselők egyöntetűen eldöntötték, hogy ezt lehetetlen kivitelezni, elsősorban azért, mert a törvény ezt nem engedi meg. Ezt követően Málnási Huba, az EMSZ tanácsosa, aki a gazdasági bizottság ülésén nem emelt kifogást, az összevont szakbizottsági ülésen pedig nem volt jelen, a csütörtöki tanácsülésen hirtelen újabb módosító javaslattal kérte, hogy a székadót töröljék el a 2021-es évre. A város főjegyzője jelezte, hogy ezt a törvény nem teszi lehetővé. Ezért a képviselőtestület, Kémenes László EMSZ tanácsos kivételével, a határozatot abban a formában fogadta el, hogy minden olyan esetben, ahol a törvény megengedi, 50 százalékkal csökken 2021-ben a „székadó” Gyergyószentmiklósan vagy a törvény által megszabott minimum értékre módosul. Ebből az adónemből 2020-ban 33.000 lej folyt be a város kasszájába.

A válási és az építkezési engedély, a házszámok kiváltására vonatkozó illeték (ami egyszer történik) emelkedett 50 százalékkal. Ezek csak néhány plusz lej többletkiadást jelentenek a lakosság számára. A mezőgazdasági művelésre használt belterületek, udvarok és a gépjárművek esetében megszavazta a tanácstestület a 10 százalékos emelést. A külterületek adója nem változott. Az árusítási engedély kiváltása 30-ról 40 lejre emelkedett. Tudni kell, hogy az A zónában található belterületek adója 2021-ben Csíkszeredában 9349 lej/hektár, Székelyudvarhelyen 9133 lej/hektár, Székelykeresztúron 9272 lej/hektár, Gyergyószentmiklóson csak 7311 lej/hektár lesz. Továbbra is hasonlóan alacsony maradt az adók és illetékek mértéke a többi településhez viszonyítva Gyergyószentmiklóson a B, C vagy a D zónában is. Ugyanígy jelentősen kevesebb maradt továbbra is városunkban az adók és illetékek mértéke több területen is más hasonló méretű városokhoz képest.

A tanácsülésen emellett számos olyan döntést hoztunk, amellyel segíteni szeretnénk a városban működő szervezetek, intézmények működését. Többek között a Városi Sport Klubnak 140.000 lejt hagytunk jóvá, hogy tudják kifizetni a villanyszámláikat. A Sportiskolának 20.000 lejt adtunk a sportcsarnok költségeinek rendezésére. A Kós Károly Általános Iskola a fűtésrendszeréhez 25.000 lejt, a Városi Kórház költségei fedezésére 50.000 lejt, a közvilágítás karbantartására 45.000 lejt, a Gyergyói Hoki Klubnak 155.000 lejt szavaztunk meg. Emellett a város alintézményeinek működési költségeit és béralapját is biztosítottuk szavazatunkkal az év hátralevő részére, ugyanis ez mostanáig hiányos volt. A díszkivilágítás felújítására és bővítésére 43.000 lejt hagytunk jóvá. A víz-, csatorna-, valamint fűtésszolgáltató cég számára 250.000 lejt biztosítunk annak érdekében, hogy a régi vízháznál felújításokat tudjanak végezni. Erős János, az új szolgáltató vezetője a tanácsülésen felhívta arra a figyelmet, hogy vízkezelési problémák voltak, nem volt megfelelő az alumíniumszűrés, emiatt az ivóvíz jóval nagyobb mértékben tartalmaz alumíniumot, mint az megengedett. Ezért elengedhetetlen a vízháznál a felújítás annak érdekében, hogy a lakosság végre megfelelő minőségű vizet kapjon. Meglátása szerint a következő három évben még nem fog az új vízház üzemelni, minden korábbi ígéret ellenére, és azt követően is szükség lesz a két vízház párhuzamos működtetésére.

Külön ki szeretnénk emelni a költségvetésmódosításból azt a plusz 1.077.000 lejt, amit az új RMDSZ-es többségű városvezetés a kormánytól tudott szerezni szociális támogatásként.

Mindezek a döntések hozzájárulnak a város felelős fejlődésének elindításához. A költségvetést úgy kell újragondoljuk, hogy az látható változást hozzon minden gyergyószentmiklósi ember számára. A célunk az, hogy az elindított változások mindenki megelégedését szolgálják.


Az RMDSZ Gyergyószentmiklósi Szervezete

Kérem ossza meg ismerőseivel:
fb-share-icon0