Felhívás székelyföldi önkormányzati vezetőkhöz

Legyenek valódi vezetői közösségeiknek, védelmezői közösségi értékeinknek és jogainknak!

Az köztudott, hogy Dan Tanasă és az általa alapított egyesület évek óta zaklatják a székelyföldi önkormányzatokat, hadakozva magyar feliratokkal és mindenféle közösségi jelképekkel. Azt is tudni lehet, hogy akik nem engednek a felszólításának azok ellen pert szokott indítani, s azokat a pereket az esetek nagy részében meg is nyeri.
Fontosnak tartjuk leszögezni azt is, hogy az állam törvényeit – legyenek azok esetenként bármennyire indokolatlanok és sértőek a magyar közösség számára – mindenkinek be kell tartani, ez egy jogállamban alapvető követelmény.
Ezeket előre bocsátva két dologra szeretnénk felhívni az önkormányzati vezetők figyelmét:

1. A Tanasă féle egyesület az esetek jelentős részében olyan elvárásokat fogalmaz meg, amelyeknek nincs semmi jogalapja. Éppen ezért azokat – a megfelelő indoklással – minden további nélkül vissza lehet, illetve vissza kell utasítani. Sajnálattal tapasztaljuk, hogy Tanasă azzal dicsekszik, hogy az utóbbi napokban két önkormányzat is eleget tett megalapozatlan kéréseinek.

2. Nehezen képzelhető el az, hogy a romániai magyarság helyzete nemzetközi nyomás nélkül javulni fog. A nemzetközi támogatás megszerzésének ellenben feltétele az, hogy minél több konkrét bizonyítékot tudjunk felmutatni arra nézve, hogy a román állam sérti az alkotmány és a törvények által garantált jogainkat. Éppen ezért fel kell vállalni az ADEC által indított pereket, még akkor is, ha azokban várhatóan kedvezőtlen ítélet fog születni, ugyanis minden ilyen per egy ilyen bizonyíték. Ilyen téren legyen irányadó ugyanakkor az is, hogy amit erővel elvesznek tőlünk, azt később még vissza lehet szerezni, de amiről mi önként lemondunk, azt még bár visszakérni sem lesz többé jogunk.

Amint azt már számos esetben elmondtuk, a Székely Figyelő Alapítvány évek óta dolgozik ezen a területen, jelentős tapasztalatra tett már szert és térítésmentesen biztosít jogi segítséget minden önkormányzatnak. Elmondhatjuk ugyanakkor azt is, hogy már több ilyen ügyet vittünk az Emberjogi Bíróság elé, ahol ezek a panaszaink átmentek az első szűrőn, befogadhatónak minősítették azokat. Kérjük tehát az önkormányzati vezetőket, hogy már akkor forduljanak hozzánk tanácsért és segítségért, amikor valamilyen felszólítást kapnak a Tanasă-féle egyesülettől, hogy vegyék igénybe a segítségünket, illetve vegyék fel a harcot ezekkel a jogtalan követelésekkel, legyenek valódi vezetői közösségeiknek, védelmezői közösségi értékeinknek és jogainknak.


Árus Zsolt

Kérem ossza meg ismerőseivel: