Folytatódhat az aláírásgyűjtés

szekelyfoldert-megmozgatjuk-europat-sznt-2019

A sikerhez további két tagállamban szükséges teljesíteni a feltételeket


Az aláírásgyűjtés új határideje 2021. február 7.

A Székely Nemzeti Tanács által elindított, a nemzeti régiók védelmét szolgáló európai polgári kezdeményezés aláírási időszaka hivatalosan is a harmadik szakaszba lépett. Az Európai Bizottság rendelete értelmében – amint azt a korábbi rendelkezések kiegészítéseként nyilvánosságra hozták, miszerint „a november 1-jén már folyamatban lévő európai polgári kezdeményezések eredeti gyűjtési határideje három hónappal meghosszabbodik” – a világjárványra való tekintettel a fél éves időszak után újabb három hónapra, 2021. február 7-ig meghosszabbították az aláírási időszakot.

A féléves hosszabbítás lejártakor, folyó év november hetedikén a földrajzi kritérium összesen öt országban teljesült, azaz Magyarországon, Romániában, Szlovákiában, Horvátországban és Litvániában, ezért a kezdeményezők úgy döntöttek, hogy saját felelősségre folytatják az aláírás-gyűjtési kampányt, hiszen a sikerhez legalább további két tagállamban szükséges teljesíteni a feltételeket. Ebben az időszakban is több uniós országban gyűltek az aláírások, és örömmel jelenthetjük, hogy hamarosan Svédország is „kizöldül”, azaz összegyűl a szükséges minimális aláírásszám. Hangsúlyozzuk, hogy ezután is minden aláírás fontos, így azokból az országokból is érdemes aláírni, ahol már teljesült a kötelező minimális kvóta.

Gratulálunk a kezdeményezőknek és támogatóknak, hogy a másik, az erdélyi magyar kisebbséget is érintő Minority SafePack kezdeményezés megszerezte az Európai Parlament támogató állásfoglalását, ugyanakkor hangsúlyozni szeretnénk, hogy a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért című kezdeményezés nem része annak. Amint azt többször hangsúlyoztuk a két kezdeményezés kiegészíti egymást, míg előbbi az általános európai kisebbségvédelemért száll síkra, és fontos lehet a romániai 18 nemzeti kisebbségnek is, köztük a szórványmagyarságnak, addig az utóbbi a nemzeti régiók elismertetését és fejlesztését tűzte ki célul, mint például Székelyföld, Kalotaszeg és Partium, ha Romániára gondolunk.

Az eddig elért sikerek arra köteleznek, hogy még nagyobb hatékonysággal gyűjtsük a támogató aláírásokat, hiszen így tudjuk elérni, hogy Brüsszel számára megkerülhetetlenek legyenek a nemzeti régiók és az európai őshonos kisebbségi közösségek követelései.

Izsák Balázs,
a Székely Nemzeti Tanács elnöke

Kérem ossza meg ismerőseivel:
fb-share-icon0