Fülep Márk fuvolaművész szólóestje
Május 21-én, vasárnap este hét órakor a gyergyószentmiklósi zsinagógában
A Klassz–Tavasz Fesztivált Fülep Márk fuvolaművész koncertjével zárul május 21-én, vasárnap este hét órakor a gyergyószentmiklósi zsinagógában.
Fülep Márk alapfokon Doma Istvánné, majd Cserfalviné Ferenczi Katalin, középfokon Rácz János, majd Siklósi Tamás növendékeként végezte zenei tanulmányait. Országos rajzpályázatot, népdaléneklési versenyeket nyert. A budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián Pröhle Henriknél tanult, ahol 2000-ben Summa Cum Laude diplomázott. Tanulmányai során végig kísérte az a vezérelv, miszerint a nagyszerű és méltán világhírű hazai fuvolaművészektől el lehet sajátítani a fuvolaművészet fortélyait. Ezért kiemelt jelentőségűek a mesterkurzusok, közel negyvenen tanult: Bálint János, Csalog Benedek, Csetényi Gyula, Drahos Béla, Gyöngyössy Zoltán, Ittzés Gergely, Matuz István, Walter Auer, Mario Caroli, Michael – Martin Kofler, Alain Marion, Auréle Nicolet, Paula Robison, Yossi Arnheim stb. professzoroknál.
Játékával és munkásságával mindig komoly szakmai elismeréseket váltott ki. Artisjus-díjat (1998, 2008), háromszor Fischer Annie ösztöndíjat (2004, 2005, 2006) és Lajtha László-díjat (2008) kapott. Temesváron (2002) I. díjat és különdíjat nyert; Budapesten (2003) középdöntős volt. 2004-ben a Magyar Fuvolás Társaság elnökségi tagnak választotta.
A klasszikus fuvolairodalom teljes repertoárjának megszólaltatása mellett fontosnak tartja a magyar népzene hagyományának ápolását. Hangszerének lehetőségeit a különböző zenei stílusokban kutatja: a barokk díszítéstechnika, a modern megfúvási módok, improvizált kadenciák, népi hangszerek egyaránt foglalkoztatják. Koncertjein gyakran többféle fuvolán játszik, ő adta Magyarországon az első önálló altfuvola estet. Alkalmazza a körkörös légzéstechnikát. Fontosnak tartja a kortárs zenékre való nyitottságot, több szerző komponált számára művet. Aktív tagja az EAR Együttesnek és dolgozik a Marcato Együttessel. Műveket mutatott be Pierre Csillag, Dragony Tímea, Faragó Béla,Gyöngyössy Zoltán, Horváth Balázs, Bischer-Matyó Tamás, Pintér Gyula, Sugár Miklós zeneszerzők darabjaiból.
Az EAR Együttes „A magyar népi hangszerek az elektronikában” c. programja Sugár Mikós kezdeményezésére jött létre, amely Fülep Márk népi hangszereken való jártasságának a kortárs zene irányába és a zeneszerzők magyar népzene alkalmazására való buzdításával összhangra talált. A magyar népi hangszerekre való komponálás hosszú évek, különleges és egyedülálló kísérleteit vonja majd maga után.
Gyergyószentmiklósi koncertjének műsora:
1. Johann Sebastian BACH: a-moll partita BWV 1013
2. Anton STAMITZ: Rondo capriccioso
3. Karl Joachim ANDERSEN: G-dúr etűd
4. Niccolò PAGANINI: 5. caprice
5. Leonardo de LORENZO: Kadencia LISZT Ferenc 2. rapszódiájához
6. Claude DEBUSSY: Syrinx (1912)
7. BARTÓK Béla: Három csíkmegyei népdal (1907, Gyergyótekerőpatak: a száz éve gyűjtött népdalok)
8. OLÁH Tibor: Szólószonáta (90 éve született Oláh Tibor)
9. NÓGRÁDI Péter: Fuvallat
10. EÖTVÖS Péter: Cadenza
11. MAGYAR NÉPZENE népi fúvós hangszereken (Bartók Béla, Kodály Zoltán, Veress Sándor, Kallós Zoltán, Juhász Zoltán, Sáringer Kálmán és mások gyűjtéseinek felhasználásával dunántúli, palóc, alföldi, gyimesi, moldvai népzene)
A koncertre a belépés ingyenes.
Szervezők: Gyergyószentmiklós Megyei Jogú Város Önkormányzata, Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ
Partnerek: Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet, Gyergyószentmiklósi Zsidó Hitközösség
Ízelítő: