Gyergyói Seregszemle

November 28-ig lehet jelentkezni

Felhívás

Gyergyószentmiklós Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ a Szent Miklós Napok ideje alatt évente megszervezi a Gyergyói Seregszemlét. Célunk, hogy évente egyszer találkozzunk: intézmények, szervezetek, valamilyen tevékenységet felvállalók. Hisszük, látjuk, kisvárosunkat sok színes, dinamikus csoport teszi élővé, lelkessé, ezt szeretnénk megmutatni, felvonultatni évről évre. Igyekszünk ily módon is lehetőséget teremteni a találkozásra, beszélgetésre, kapcsolatépítésre.

Az idei seregszemle dátuma változatlanul december 5-e lesz. Idén a már jól ismert csapatok egy másik arcukat kell bemutassák a zsűrinek. Nem általános csapatbemutató a cél, hanem egy, a csapat által megszerzett érték (ez lehet tárgyi, szellemi érték, vagy bármilyen érdem, teljesítmény) bemutatása, amire ők büszkék. A kreatív bemutatóra szánt idő hossza maximum 2 perc. Használhatók kép-, illetve hanganyagok, amik színesebbé tehetik a produkciót. A zsűri külön pontozza a bemutatóban legnagyobb létszámban aktívan fellépő csapatot.

A bemutató lehet zene-, ének-, tánc-, szöveg alapú, lényeg, hogy dinamikus legyen. A csapatokról fotó készül, ami részt vesz majd egy „like”-versenyen. A „like” (kedvelés) gyűjtés Szilveszterig tart majd, és az óév utolsó napján, a Városi Szilveszter alkalmával lesz az eredményhirdetés, ahol értékes nyereményben részesül majd a nyertes csapat.

Kérjük, a seregszemlén való részvételi szándékukat jelezzék a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ irodájában vagy a 0787/755.294-es telefonszámon november 28-ig.

Kérem ossza meg ismerőseivel: