Március 18-án, vasárnap 19:00 órakor a gyergyószentmiklósi művelődési ház színháztermében, a Hóvirág Egyesület szervezésében bemutatásra kerül a Gyilkos-tó legendája című táncjáték.

Székelyföldön szinte minden különleges földrajzi helyszínnek, várnak, településnek, szentnek legendája van. Ezek a történetek nemcsak emlékeztetnek, hanem oktató jellegűek is, leleményességről, kitartásról, szeretetről, furfangos észjárásról, hősiességről, történelmi pillanatokról, bátorságról szólnak. Így van ez a Gyilkos-tó legendájában is.

gyilkosto_tancjatek1

Élőben bontakozik ki egy képzeletbeli világ, a történelmen túli Székelyföld egyik szelete. Egy olyan történettel ismerkedhetnek meg, amely Gyergyó egyik legszebb földrajzi helyszínéhez kötődik. Tartalma a történelmi valóság és a képzelet sajátos ötvözete. Ebben a legendában őseink mesélnek: a szerelemről, a kitartásról, ünnep- és mindennapjaikról, eljuttatva a mai kor emberéhez küzdelmeik, örömeik varázslatos és egyben tanulságos krónikáját. Az előadás célja, hogy ezt a gazdag örökséget továbbadja, ugyanakkor arra is törekszik, hogy visszacsalogassa a nézőt a mesék, a csodák, az álmodozás világába. Álmodozni pedig mindenki tud és szeret.


Jegyek a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ irodájába kaphatók munkanapokon 9-16 óráig, illetve az előadás előtt egy órával.


Gyilkos-tó legendája

gyilkosto_tancjatek
Táncjáték egy részben

Rendező, koreográfus: Ivácson László
Közreműködnek: a Hóvirág, Topánka és Gereben tánccsoportok

A rendező munkatársai: Korpos Zsuzsa, Szász Ferenc Gyula
Zenei szerkesztő: Fazakas Levente
Énekes: Târzioru Karolina

Főbb szerepekben:
Fazekas Eszter: Nagy Bernadette
Molnár Miklós: Bakos Ernő
Zsivány: ifj. Szász Ferenc
Sorsanya: Korpos Zsuzsa
Káplár: Szász Ferenc Gyula
Narrátor: Kercsó Attila