Harmadik helyet és különdíjat nyertek a gyergyószentmiklósi szakiskolások

Sapi Tehetségnap – Logikus gondolkodás és stratégiai érzék

2017-es díjazottak

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának Matematika-Informatika Szakcsoportja 2017. január 14-én, szombaton, hetedik alkalommal szervezte meg a Sapi Tehetségnapot középiskolások számára. 

A logikai és matematikai versenyre 2017. január 14-én, szombaton került sor, 2016. december folyamán pedig 21 három fős csapat jelentkezett szakiskolákból és líceumokból egyaránt. A 21 csapat felkészülten érkezett a versenyre, hogy megmérettesse tudását ezen a vetélkedőn.

A szokásos matematika versenyektől eltérően a kitűzött feladatok nem elsősorban matematikai tárgyi tudást igényeltek, hanem gyors észjárást, logikus gondolkodást és jó helyzetfelismerést.

A csapatok ez alkalommal is két próbán vettek részt. Az első próbán a csapattagok egyénileg egy 20 kérdésből álló, IX–X. osztályos tananyaggal kapcsolatos matematikai tesztet kellett megoldjanak 60 perc alatt. A második próba egy Logikai–Matematikai Kvíz. Ez egy stratégiával ötvözött tehetségfelmérő verseny, amelyben a csapatok az eddig megszerzett pontjaik számát növelhették, vagy csökkenthették.

A díjazás a következőképpen alakult:

SZAKLÍCEUMOK

I. helyezett a TRÓGEREK csapat a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskolából

A csapat tagjai:

Kiss István
• Gál Márk
• Pogonyi Hunor

Vezetőtanár: Farkas Emese-Angela

II. helyezett a A LOGIKA MESTEREI csapata csíkszeredai Joannes Kájoni Középikolából

A csapat tagjai:

• Ladó Norbert
• Szentes Noémi
• Szakáli Örs

Vezetőtanár: Sükösd Annamária

III. helyezett a GAMERS csapata a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Műszaki Líceumból

A csapat tagjai:

• Ambrus Norbert
• Bakos Adorján
• Csortán Botond

Vezetőtanár: Selyem Edit

sap_tehetseg

Különdíjat kapott Bakos Adorján a Gamers csapat tagja!

 

ELMÉLETI LÍCEUMOK

I. helyezett a SZENTIMENTÁL csapata a csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumból

A csapat tagjai:

• Lukács Áron Zsolt
• Tamás Andrea
• Cseke Alpár

Vezetőtanár: Csapó Hajnalka

II. helyezett a S(H)AZM csapata a csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumból

A csapat tagjai:

• Petres Sára
• Gergely Anna
• Bartis Zsolt

Vezetőtanár: Tamási Csaba

III. helyezett az ÉSZBONTÓK csapata a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Gimnáziumból

A csapat tagjai:

• Benkő András
• Daczó Áron
• Tódor Áron

Vezetőtanár: Tóth Zsuzsanna

sap_tehetseg1

Különdíjat kapott Cseke Alpár a Szentimentál csapat tagja!

Ezúton is gratulálunk a csapatoknak, köszönjük a vezetőtanároknak a felkészítést, valamint várunk mindenkit vissza a Sapientiára, hiszen azon résztvevők, akik a versenyen legalább 50 pontot elértek ingyenes felvételt nyertek gazdasági szakjaink valamelyikére!

Kérem ossza meg ismerőseivel: