Hátha valaki nem ismeri

Értékek tömkelege vesz körül. Felsorolni lehetetlen valamennyit. Megpróbálok néhányra külön figyelmet terelni, elsősorban a Gyergyóban is fellelhető, illetve innen származókra összpontosítani.

Értékek tömkelege vesz körül. Felsorolni lehetetlen valameny­nyit. Megpróbálok néhányra kü­lön figyelmet terelni, elsősorban a Gyergyóban is fellelhető, illetve innen származókra összpontosítani. Valamennyi értékünkre büsz­ke vagyok, valamennyi örömmel tölt el, valamennyi erőt ad. Nap mint nap, akkor is, ha szinte ész­revétlen épül be gyergyói­sá­gom­­ba. Szándékosan nem szentmiklósiságot emlegetek, mert az egész medence egységes egészet képez népe sokszínűsége ellenére is, ami eredménye az a gazdagság, amivel csak a gyergyóiak rendelkezhetnek, hiszen gyakorlatilag egy 15 kilométeres sugarú kör­be belefér valamennyi tele­pü­lé­sünk a Grécestől a Marosnak a me­­dencéből való kifolyásáig, miköz­ben a többi élettérre délen és nyugaton a hegyek anyai keze, óvó tenyere simul szelíden, féltőn. Mintha me­lengetni akarnák e szép népet a nyolc hónap hideg és a négy hónap nem meleg időben, illetve árnyat, langyot, békét nyújtani számára a kurta nyár alatt.

Ne legyen az én – sosem tagadott –  elfogultságom a ludas, amikor szépségét röviden ecsetelném. Se­gít­ségül a legnagyobb székelyt –, aki­nek szob­­ra a Virág negyed kis park­já­ban is látható –, Orbán Balázst, Szé­kely­föld leíróját hívom.

„Az út a kies völgyből magas, meredek hegyre emelkedik s csakhamar az Olt és Maros vízválasztójára, a Ge­réczesre, vagy más néven a Maros lon­kájára ér, egy teres hegyhátra, mely a jobbról feltornyosuló Fekete-Rezt köti egybe a Gyergyó délnyugati szögle­té­ben feltornyosuló Délheggyel. Tete­jé­ről – melyet Marosfőnek neveznek – Gyer­gyónak meglepően szép madár-táv­lati képe tünik fel; ezen a virgonczan szökellő fiatal Maros által át­ka­nyargott szép tér, ezen magas havasok díszes keretébe foglalt legmaga­sab­ban fekvő fennsíkja hazánknak, me­lyet méltán nevezhetünk Szé­kely­föld Árkádiájának, a mennyiben ez elnevezés ugy természeti szépségeiért, mint romlatlan népének szebb eré­nyei­ért, s nemesebb érzületéért méltán kiér­demli.”

Olyanszerű a válogatásom, mint ami­kor egy ékszeres ládába csak be­lenyúlunk, majd azt nézzük csak meg, ami akkor a kezünkbe kerül.

Ifj. Cserkész Béla, akit diáktársai haj­danán Jimmynek becéztek, ma művésznevén, Jimmy Cserkészként mu­zsikál Európa színpadain. A ki­tű­nő muzsikus Gyergyószentmiklóson született, itt nőtt fel hároméves ko­ráig, az édesapja szaxofontokjában ismerkedve meg a muzsikával. Ha főnemesi család lenne az övék is, ma III. Bélaként emlegetnék. Nagyapja, Cserkész Béla bácsi Alfaluból ingázott, mert csak a muzsikából megélni 1989 előtt csupán néhány szeren­csésnek adatott meg. Béla bácsi pedig valamiért nem kereste a szerencséjét se Marosvásárhelyen a Magyar, majd Maros Magyar Autonóm Tar­tomány székhelyén, se Csík­sze­re­dá­ban, a későbbi megyeközpontban. Pedig kitűnő prímás volt. Itthon ma­radt, az ittenieknek muzsikált, s hogy eltarthassa szép családját, mun­kát vállalt. A fonodánál al­kal­mazták, onnan pedig megértően engedték el, ha a művelődési ház néptáncegyüttesének, a későbbi Hó­virág együttesnek szüksége volt rá.

A már Hóvirág néven ismert együttes zenekarának irányítását az­tán zenész fia, Béla vette át. Új fényt hozott az együttes életébe. Társaitól egyre többet követelve, színvona­lassá fejlesztette az addig csupán kedvtelésből és a taps öröméért mu­zsikáló népi zenekart. Ennek kö­szönhetően figyeltek fel rá, és ajánlottak fejlődéséhez is alkalmat adó munkahelyet számára. Az igényes és tehetséges muzsikus a hetvenes évek vége felé Sepsiszentgyörgyre költö­zött hivatásos zenészként, hogy je­lenleg tanárként tevékenykedhessen ugyanott. Tudjuk, hogy a maros­vá­sár­helyi rádió a nóta műfajban Er­dély legjobb klarinétművésze címet adta neki, dzsesszben pedig a sepsi­szentgyörgyi dzsesszzene műve­lé­sé­nek kezdeményezője, az 1993-ban meg­alakított Session Jazz Quintett révén. Sok ehhez kapcsolódó ese­mény szervezésénél bábáskodott.

Emiatt nem sokat élt Gyergyóban kicsi Béla, a legkisebb a Bélák közül, s meglehet, ennek köszönhető, hogy az Olt menti város a Cserkész ze­nészdinasztia – II. Cserkész Bélának és hitvesének köszönhetően – két olyan fiatal zenészére is büszke lehet, akik gyökerei gyergyóiak.

Béla, alias Jimmy a híresebb, de a ki­tűnő kórust szervező, jó hangú nő­vére, Cserkész  Emese a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban ze­ne­elmélet-tanár, a Snaps Vocal Band gospel és spritualét éneklő kamarakórus alapítója. Ez utóbbival Magyar­or­szá­gon, Olaszországban, Spa­­nyolországban nagy közönségsikert ért el. El­mond­hatjuk tehát, hogy gyergyóiként ő Sepsiszent­györgy közössége számára ta­lán még értékesebb is, mint öccse, hiszen tehetségét an­nak a városnak a dicső­ségére kamatoztathatja, ahol felnőtt.

De térjünk vissza a Jimmy Cser­kész­ként tisztelt, ma Bukarestben élő muzsikusra. Az idei kollokvium egyik estjét ő és társa, az ország egyik legkiválóbb dzsesszénekese, Luiza Zan tette emlékezetessé. E fellépés után egyeztünk meg egy másnapi beszélgetésben, immár Szár­hegyen, a nagybátyja, Cserkész Kál­mán temetését megelőző rész­vétnyilvánítás után.

A ravatalozó előtti padon, a déli ha­rangszó után, verőfényben beszélgettünk.

1978. december 5-én, Gyer­gyó­szentmiklóson született. Ötéves ko­rában kezdte hegedűre oktatni az édesapja. Nyolc év telt el. Új hullám je­lent meg a zenében, kicsi Béla pedig abba a korba jutott, amikor már véleménye kezdett lenni arról is, hogy mi az, ami tetszik neki, és mi az, ami kevésbé. A sepsiszentgyörgyi ze­neiskola IX. osztályába már az ütős hangszerek szakán járt. Vég­zős­ként gitárral vizsgázott. A brassói fő­is­­kola gitár szakára jutott be, el­vég­zé­se után Budapesten tanult a dzsessz­főiskolán, végül a kolozsvári Gh. Dima Zeneakadémia gitár tanszékén is diplomázott.

2004-ben megismerkedett Luiza Zan énekessel, a Sleng zenekarral részt vettek az Aranyszarvas Fesz­ti­vá­lon, ahol első díjjal jutalmazták őket. Ez a díj a bukaresti Universal Re­cord lemezgyárral kötött szer­ződést is jelentett. Kapcsolatuk mára barátsággá szelídült, Jimmy lelki énjének mását találta meg a hölgyben.

A hírnév madárszárnyon röpült. El­ismert művész lett, aki előtt megnyíltak London, Párizs, Budapest… dzsesszszínpadai is.

Az URMA együttessel a fúziós zene hívei közé tartozik. Ez a műfaj nagy hangsúlyt fektet mind a szövegre, mind a zenére és a hangsze­re­lés­re. A zenekart kubai, chilei, román, magyar és más nemzetiségű zené­szek alkotják. Saját számokat adnak elő – köztük az övéit is –, ahol az angol nyelvű szövegek életképek, tapasztalatok. A mindennapi be­­nyomásokból kikristályosodó élmé­nyek ötvöződnek a muzsikával. A dalok nem kövületek, vallja egyik interjú­jában, csak vázlatok, amiket én es­téről estére úgy közvetítek, hogy meg­próbálom életesebbé tenni, új­ra­gondolni, fejleszteni. Egy zenei részletnek ezer és ezer elő­adói változata van. Miért választa­nék egyet és ismételném azt az una­lom­ig?

– Az ország legjobb gitárosai kö­zött tartanak számon Bukarestben.

– A háttérben szeretek maradni – mondja. Most egy gitárközpontú zenélés dívik. Aztán a mai dzsessz már lelkiállapot, általánosabb ér­vényű, mint a klasszikus dzsesszmu­zsika, ahol az első akkordok el­hangzása után azt is tudni lehetett, hogy honnan származik a zenekar maga is, nemhogy a muzsikájuk. A dzsessz a koncentráció, az összpontosítás és a szabadság sajátos egyvelege.

Jimmy Cserkész zenének továbbra is a klasszikus, benne a barokk, illetve a mai „komoly” muzsikát tartja.

Végzettsége alapján tanár is lehetne, de nem érez erre elhivatottságot. – Egyelőre – teszi hozzá. A tanár ugyanis elsősorban mentora kell, hogy legyen a tanítványának. Mint az apám. Soha nem volt ki­választott példaképem, minden nagy muzsikusra felnéztem. Nincs félisten-imádatom, hiszen a művész csak közvetítő. Mindig nagyon jól érez­tem magam nagyapám, apám és az ő társaságukban. Egy ideje ellenben azon tűnődöm, hogy egy albumra kellene összpontosítanom, ami az eddigi zenémet tartalmazná, s meg­hívottakkal adnánk elő. Amikor színpadra lépek, megszűnik kö­rü­löt­tem a világ. Olyan állapotba ke­rülök, ami leírhatatlan.

A vokális muzsikában tisztább az ujjlenyomat, jobban behatárolódik a művész. A hangszeres zene szaba­dabb. A kettő harmóniája ellenben feloldja a határokat, nincs egyik vagy másik, csak a csodálatos muzsika ma­­rad. Az igazi megtermékenyítő, fel­­emelő és gazdagító élmény.

Tudom, sokan másképp vélekednek, de szerintem a tehetség, ez az isteni adomány legalább annyira fontos egy zenész életében, mint a munka. A munka környezet ha­tására szépülhet eredménnyé, de te­hetség nélkül csak valami nyög­ve­nyelős, izzadságszagú dolog sül ki belőle. A zene különös csoda, hiszen kiérződik belőle az előadó egész lénye. Én például az igazságkeresés megszállottja vagyok, ezzel próbá­lom körbevenni magam, alá pró­bá­lom rendelni az életemet is. Ez ben­ne van a zenémben is. Nagyon ér­de­kel a pszichológia, az emberi lélek is, de hát, lélek és annak munkálkodása nélkül színvonalas zene sincs.

Akár szerencsésnek is mondhatom magam, hiszen nem kell ki­lincselnem. Engem keresnek, s csak arra kell ügyelnem, hogy a lefutási idő alatt eleget tegyek a szerződésnek.

Kedves olvasóiknak üzenem, hogy bár világpolgárnak tartom magam, mindig élmény, mindig fon­tos hazajönnöm Gyergyóba, mert bár Sep­siszentgyörgyön ne­vel­kedtem, soha nem tagadtam meg szülővárosom, amit az olyan ér­tékei miatt is külön szeretek, mint a Figura Stú­dió ­Színház, mint a kollokviumok, mint az innen származó sok-sok barátom az országban és szerte Európában.