Hogyan tovább a korlátozások lazítása után?

A lehetséges jogszabályokról beszélt a miniszterelnök


Ludovic Orban: A maszkviselésre vonatkozó szabályok áthágásáért fokozatosan szankciókat fognak bevezetni

Fokozatosan fogják bevezetni a szankciókat a maszkviselés szabályának áthágása esetén, mondta hétfőn este a Digi 24 műsorában Ludovic Orban.

‘Biztos, hogy lesz egy szankció egy idő után, de úgy gondolom, ennek fokozatosan kell történnie. Nem kell nekiállnunk büntetni az embereket. A lényeg az, hogy az emberek megtanulják, hogy maszkot kell viselni. Maszkot kell tartaniuk maguknál. A munkáltatók pedig maszkot kell hogy biztosítsanak a személyzet számára’ – mondta a miniszterelnök.

Orban úgy vélekedett, Romániában nem lesz maszkhiány, ugyanis már 23, hatósági engedéllyel rendelkező gyártó van országszerte, amely maszkokat állíthat elő.

Arra a kérdésre, hogy szükségesnek tartja-e a szájmaszkok árának kontroll alatt tartását, Orban nemleges választ adott.

A kormányfő ugyanakkor azt is megerősítette, hogy a munkaügyi minisztériummal együttműködésben olyan jogszabályon dolgoznak, amely lehetővé teszi majd, hogy a minimálbérből élő állampolgárok ingyen jussanak szájmaszkokhoz.

Azok a tanulók, akiknek június másodika és 12-e között be kell menniük az iskolába, hogy részt vegyenek a képességvizsgát és érettségit megelőző előkészítő órákon, szintén maszkokat fognak kapni a tanügyminisztérium révén – mondta még Orban.


Orban: A 37 foknál magasabb testhőmérsékletű alkalmazottak nem mehetnek majd be a munkahelyükre

Ludovic Orban miniszterelnök hétfő este azt nyilatkozta a Digi 24 televíziócsatornának, hogy minden romániai közintézmény és vállalat köteles lesz egészségügyi szűrést végezni alkalmazottain, és azok az alkalmazottak, akiknél 37 foknál nagyobb testhőmérsékletet mérnek, nem tartózkodhatnak munkahelyükön.

‘Munkahelyi szűrésre vonatkozó szabályok lesznek, testhőmérséklet-méréssel, a közintézményeket lázmérőkkel látják el. Ugyanakkor szabályozás lesz azzal kapcsolatban, hogy mi történjen a 37 foknál magasabb testhőmérsékletű személyekkel. A legvalószínűbb az, hogy őket nem fogják beengedni a munkahelyükre, és ha más tüneteik is vannak és indokoltnak bizonyul, tesztelni is fogják őket’ – mondta Orban.


Ludovic Orban a templomon belüli misézésről: Semmi szín alatt!

Semmi szín alatt’ nem tarthatnak miséket és istentiszteleteket a templomokban a korlátozások lazítása után sem, mondta hétfő este a Digi 24 televíziócsatornának adott interjúban Ludovic Orban.

A miniszterelnököt arról kérdezte beszélgetőpartnere, hogy felmerült-e az istentiszteletek, misék templomokban való megtartásának engedélyezése. ‘Semmi szín alatt!’ – válaszolta Orban.


Orban: A légi forgalom újraindításáról európai szinten kell dönteni

A légi forgalom elindítása nem a román hatóságoktól függ, erről európai szinten fogják meghozni a döntést, jelentette ki Ludovic Orban kormányfő hétfő este.

Rámutatott, jelenleg zajlanak a viták erről a témáról az Európai Unió szintjén, és Románia is részt vesz ezeken.

‘Figyelembe fogjuk venni a megbeszéléseken hozott, európai szintű döntéseket’ – szögezte le a miniszterelnök a Digi 24 műsorában.

Hozzátette, számunkra azért is nagyon fontos, hogy egy ilyen döntést közösen hozzanak meg és alkalmazzanak az uniós országok, mivel a romániai repülőtereken a légi forgalom túlnyomó többsége európai országokba irányul.


Nelu Tătaru: A fertőzésveszély változatlan, és a lazítás utáni első napokban talán még nagyobb lesz

Nelu Tătaru egészségügyi miniszter úgy nyilatkozott hétfő este a Digi 24 televíziócsatornának, hogy aggódik a korlátozások feloldása miatt, mert a fertőzésveszély változatlan lesz, sőt, az első napokban még nagyobb is lehet, mint eddig volt.

Tătaru azt mondta: tart attól, hogy az emberek helyváltoztatásainak sűrűsödésével kiújulnak a lokális fertőződések. Ugyanakkor igyekszik optimistán kezelni a kérdést, és reméli, hogy a lakosság megértette a távolságtartás és maszkviselés szükségességét – tette hozzá.

A miniszter leszögezte: az egyes, fertőzési gócnak minősülő területek teljes vesztegzár alá helyezése és más szigorú szabályok elengedhetetlenek voltak ahhoz, hogy kordában tartsák a járvány terjedését. Hozzátette: társadalmunk rendkívüli eseményeken ment keresztül, és sikerült a ‘felszínen’ maradnia, de ez nem jelenti azt, hogy a veszély elmúlt.

Azt is elmondta: a következő öt-hat napon az új igazolt fertőzési esetek számának csökkenését valószínűsíti, de mivel ezek a napok részben egybeesnek a lazítás első napjaival, fokozott óvatosságot ajánl. ‘A veszély ugyanakkora, és a lazítás utáni első napokban talán még nagyobb lesz’ – figyelmeztetett az egészségügyi miniszter.


Forrás: www.agerpres.ro

Kérem ossza meg ismerőseivel: