Imával és őrtüzekkel Székelyföld területi autonómiájáért!

Őrtüzekkel mozgósítsuk a nemzeti régiókat!

Közös imára hívjuk október utolsó vasárnapján a nagyvilág keresztény magyar gyülekezeteit. Október 27-én a templomainkban imádkozzunk Székelyföld autonómiájáért és azért az egységes és rendíthetetlen hitért, hogy képesek leszünk kivívni Székelyföld területi autonómiáját.

Ez az év a Székely Nemzeti Tanács által indított polgári kezdeményezés éve is. 2020. május 7-éig egymillió aláírást kell összegyűjtenünk az Európai Unió legkevesebb hét országából a kezdeményezés sikeréért. Ez a sikeres aláírásgyűjtés alapozhatja meg a nemzeti régiók európai együttműködését egy új hullámot adva az etnoregionális mozgalmaknak. Székelyföld Autonómiájának Napja egyben egy lehetőség, hogy új lendületet vegyen az aláírások gyűjtése, hogy több tízezerre, százezerre emeljük a székelyföldi támogatók számát. A közös imádkozást október 27-én, vasárnap 17:30 perckor kövesse a lármafák, őrtüzek fellobbanása Székelyföld minden településén. Ennek érdekében azzal a kéréssel fordulunk az egyházi gyülekezetekhez, a helyi önkormányzatokhoz, civil szervezetekhez, közbirtokosságokhoz, vállalkozásokhoz, hogy a fent jelzett időben lármafák, máglyák, fáklyák, gyertyák ezreivel tegyék közösségi élménnyé Székelyföld Autonómiájának Napját.

Ismételten megerősítjük: tudatosítani kell a fiatal nemzedékben, hogy a székely önrendelkezés ügye magyar nemzeti ügy. A nemzeti régiók európai összefogása és az a szerep, amelyet ebben az összefogásban Székelyföld betölthet, Európai szintű méltó válasz a román hatóságok Székelyföld létezését is tagadó magatartására. Legyünk minél többen, és biztassuk egymást is, hogy írjuk alá a polgári kezdeményezést akár papír alapon az egyes helyszíneken, akár elektronikusan.

Székelyföldért megmozgatjuk Európát!

Izsák Balázs
a Székely Nemzeti Tanács elnöke

Kérem ossza meg ismerőseivel: