Iohannis: Maradjanak otthon. Különben az ünnepek után temetések lesznek.

iohannis

Iohannis: Megkérem a kormányfőt és a belügyminisztert, vizsgálja felül az ortodox egyházzal kötött húsvéti megállapodást

Tanácskozásra hívta Klaus Iohannis a miniszterelnököt és a kormány több tagját, amelyen az államfő arra fogja kérni a minisztereket, hogy vizsgálják felül a belügyminisztérium és a román ortodox egyház közötti húsvéti megállapodást.

Ezt maga Iohannis jelentette be a tanácskozás előtti rövid sajtónyilatkozatában.

‘Sajnálattal kell tapasztalnunk, hogy a legjobb szándék sokszor a legnagyobb bonyodalmakat eredményezi mind a magán-, mind a közéletben. Ez történt a belügyminisztérium és az ortodox egyház között született úgynevezett megállapodás esetében is. A szándék valószínűleg nagyon jó, de nem egyértelmű az elképzelés. A románok közül sokan ezt úgy értették, hogy itt az ideje a lazításnak. Nincs itt az ideje a lazításnak; a magyarázatok pedig túlságosan optimisták voltak. Néhány perc múlva tanácskozásra ülök össze Orban miniszterelnökkel, Vela belügyminiszterrel és más miniszterekkel, tanácsosokkal. A gyűlés keretében arra fogom kérni Orban miniszterelnököt és a belügyminisztert, hogy vizsgálja felül ezt a megállapodást, és találjon neki egy más formát, amely tiszteletben tartja a Maradj otthon elvét, és illeszkedik a szükségállapot meghosszabbításának követelményeihez’ – mondta az államfő.

Iohannis ismét nyomatékosan megkérte a lakosságot, hogy maradjon otthon.

‘Ma van a szükségállapot meghosszabbításának első napja, és sajnos semmi okunk nincs a lazításra. Több mint 7200 fertőzöttről tudunk, tegnap óta körülbelül húszan haltak meg, 340-nel nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma. Tehát szó sem lehet a lazításról. És hogy nagyon-nagyon világos legyen, amit tegnap is mondtam, de talán még nem értette meg mindenki elég tisztán: a parancs az, hogy Maradj otthon!’ – szögezte le az államelnök.

Klaus Iohannis a nyilatkozattételt követően tanácskozást kezdett a szükségállapot indokolta intézkedésekről Ludovic Orban kormányfővel, Marcel Vela belügyminiszterrel, Vasile Cîţu pénzügyminiszterrel, Nicolae Ciucă védelmi miniszterrel, Virgil Popescu gazdasági miniszterrel, Nelu Tătaru egészségügyi miniszterrel, Violeta Alexandru munkaügyi miniszterrel és Raed Arafat belügyi államtitkárral, az országos katasztrófavédelem vezetőjével.


Felhívást intézett szerdán Klaus Iohannis államfő a román állampolgárokhoz, hogy maradjanak otthon ortodox húsvétkor, ellenkező esetben “az ünnepek után temetések lesznek”.

“Maradjanak otthon. Különben az ünnepek után temetések lesznek” – fogalmazott az elnök.

Az államfő szerdán megbeszélést folytat a Cotroceni-palotában Ludovic Orban miniszterelnökkel, Marcel Vela belügyminiszterrel, Vasile Cîţu pénzügyminiszterrel, Nicolae Ciucă védelmi miniszterrel, Virgil Popescu gazdasági miniszterrel, Nelu Tătaru egészségügyi miniszterrel, Violeta Alexandru munkaügyi miniszterrel, valamint Raed Arafat belügyminisztériumi államtitkárral.


Forrás: www.agerpres.ro

Kérem ossza meg ismerőseivel:
fb-share-icon0