Iohannis: Nem kell pánikba esni

Be kell tartani az egészségügyi óvintézkedéseket

Nem kell pánikba esni, de be kell tartani az egészségügyi óvintézkedéseket – hangsúlyozta Klaus Iohannis államelnök pénteken.

‘Nem kell pánikba esnünk, de tudatában kell lennünk annak, hogy rendkívül súlyos a közegészségügyi helyzet, és ha azt szeretnénk, hogy életünk visszatérjen a normális kerékvágásba, be kell tartanunk az intézkedéseket’ – mondta Iohannis, miután Nelu Tătaru egészségügyi miniszterrel közösen látogatást tett az Országos Közegészségügyi Intézetnél (INSP).

Rámutatott, hogy a korlátozásokat ott kell bevezetni, ahol a járványhelyzet ezt megköveteli.

‘Az INSP képviselőivel, Tătaru miniszterrel és a csapatommal abban egyeztünk meg, hogy ki kell dolgozni egy módszertant, amely gyorsabb, hatékonyabb és a járványhelyzettel összehangolt döntések meghozatalát segíti elő a megyék és települések szintjén’ – mondta még Iohannis.

Az államfő szerint tárgyaltak a maszkviselésről is, és szinte minden szakember úgy véli, hogy a maszk “rendkívül hasznos”.

“Azt javaslom, hogy vegyék ajánlásként, hogy viseljenek maszkot, valahányszor kilépnek a házból, minden nyilvános helyen, legyen az bent vagy kint, és ezzel jót teszünk magunknak és a hozzánk közel állóknak’ – jelentette ki az államfő.

Azt mondta: az INSP alkalmazottai “nagyon elkötelezettek és hozzáértők”, akik egy “nagyon bonyolult” járványhelyzet kezelésére törekszenek.


K. Iohannis: Nem kell túlzásba esni az iskolabezárásokkal

Nem kell túlzásba esni az iskolabezárásokkal – jelentette ki pénteken Klaus Iohannis államfő, és hozzátette: korlátozó intézkedéseket ott kell bevezetni, ahol nincs más lehetőség.

‘Az iskolabezárásokat nem szabad túlzásba vinni. A gyerekek biztonságban vannak az iskolákban. Természetesen, ahol fertőzési esetek vannak, ott nincs alternatíva, de nem szabad túlzásba vinni ezeket a korlátozó intézkedéseket, mert olyan helyzetbe kerülünk, amelyet nagyon nehéz kezelni. A gyerekeknek iskolába kell járniuk a tanuláshoz. A szülőknek iskolába kell küldeniük gyermekeiket, hogy dolgozni tudjanak, és így tovább” – magyarázta Iohannis, miután Nelu Tătaru egészségügyi miniszterrel együtt ellátogatott az Országos Közegészségügyi Intézetbe (INSP).

Az államfő szerint korlátozó intézkedéseket ott kell bevezetni, ahol nincs más megoldás.

“A túlzások elkerülése érdekében ma megállapodtunk abban, hogy kidolgozunk egy kellően részletes módszertant a helyi döntéshozók támogatására” – mondta el Iohannis.


Iohannis: Nem merült föl a választások elhalasztásának szükségessége

Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) képviselőivel való megbeszélésen nem merült föl a választások elhalasztásának szükségessége – jelentette ki pénteken Klaus Iohannis államfő.

‘Ha az INSP azt mondja, hogy ettől a pillanattól kezdődően már nem lehet ezt vagy azt tenni, akkor meghozzuk a megfelelő intézkedéseket; a mai megbeszélésen azonban nem merült föl a választások elhalasztásának szükségessége’ – szögezte le az elnök.

Iohannis azt is hangsúlyozta, hogy nem áll szándékában újra bevezetni a szükségállapotot.

Az államfő pénteken Nelu Tătaru egészségügyi miniszterrel közösen látogatást tett az Országos Közegészségügyi Intézetnél (INSP).


Klaus Iohannis: Be kell tiltani egy időre az esküvőket, keresztelőket, ünnepségeket

Klaus Iohannis államelnök pénteken kijelentette, nem szeretné, hogy visszaterjünk a szükségállapothoz, de szerinte be kellene tiltani a sok ember részvételével zajló rendezvényeket.

‘Elismétlem: nem áll szándékomban visszatérni a szükségállapothoz. Léteznek annál kevésbé szigorú intézkedések, amelyek még hatékonyabbak is. A legjobb óvintézkedés a védőmaszk használata, a távolságtartás és a higiénia. Nem szükséges lezárni az egész országot. A maszkviseléshez nem kell szükségállapot. Ebben a fázisban nem áll szándékomban újra bevezetni a szükségállapotot, de szorgalmazom a távolságtartást, a védőmaszkot’ – mondta Iohannis, miután Nelu Tătaru egészségügyi miniszterrel közösen látogatást tett az Országos Közegészségügyi Intézetben (INSP).

Azt állította ugyanakkor, hogy be kellene tiltani egy időre az esküvőket, keresztelőket, ünnepségeket, mert ezeken nehezebb az ellenőrzés, és sok esetben a résztvevők nem tartják be a szabályokat.

Ami az egészségügyi intézmények helyzetét illeti, az államelnök hangsúlyozta, ő nem híve a hirtelen, fejetlenül hozott döntéseknek, mindent jól át kell gondolni, hogy ne álljon elő ismét az a helyzet, hogy bizonyos kórházakban növelték ugyan az intenzív terápiás ágyak számát, csak éppen szakember nem volt elég, így az egész erőfeszítés hiába való volt.

‘Az intézkedéseket ésszel kell meghozni, ott kell bővíteni, ahol van elegendő szakember, orvos, humán erőforrás’ – mondta Iohannis, hozzátéve, hogy hálás az egészségügyi dolgozóknak, akik ebben a nehéz időszakban áldozatosan végzik munkájukat.


Forrás: www.agerpres.ro

Kérem ossza meg ismerőseivel: