Iohannis: Nincs egyetlen koronavírusos eset sem Romániában

Fokozódnak az ellenőrzések a határátlépési pontoknál

Jelenleg egyetlen koronavírusos megbetegedés sincs Romániában – mondta Klaus Iohannis államfő szerdán.

‘Eddig a pillanatig, amikor önökhöz szólok, egyetlen beigazolódott fertőzéses esetről sem tudunk Romániában. Most kaptuk meg a Gorj megyei eredményeket is, amelyek negatívak, tehát nincs Romániában egyetlen koronavírusos személy sem. Ennek ellenére fokozott készenléti állapotra van szükség, mert a globális egészségügy szintjén sürgősségi helyzettel állunk szemben. (…) A Legfelsőbb Védelmi Tanács elemzéséből az derül ki, hogy a felelős intézmények idejében intézkedtek az esetleges megfertőződések megelőzése érdekében’ – mondta Iohannis a CSAT ülését követően.

Az elnök arról is tájékoztatott, hogy a testület a határátlépési pontoknál végzett ellenőrzések fokozásáról döntött, hogy úgy a szárazföldi, mint a vízi és a légi határellenőrzési pontoknál is kiszűrjék a légúti fertőzéses személyeket. Ehhez a közegészségügyi igazgatóságok szakembereit rendeli ki a szóban forgó helyszínekre az egészségügyi tárca, ha szükséges, akár más megyékből is.

Iohannis felhívta a figyelmet, hogy amennyiben felütné a fejét a koronavírus, a hatóságoknak mindent meg kell tenniük a beteget gondozó egészségügyi személyzet teljes körű védelme érdekében.

A tanácskozáson döntés született arról, hogy a kormány fedezi a védőruhák, alacsony nyomású karanténszobák, betegszállításra és gyógyszerek tárolására alkalmas alacsony nyomású elkülönítők költségeit.

A koronavírus által sújtott országokban az a tapasztalat, hogy a megfertőződött betegek közül főleg az idősek körében jelentkeznek szövődmények. Erre a korosztályra tehát kiemelt figyelmet kell fordítani – mondta Iohannis.

Az egészségügyi minisztériumnak külön vonalat kell működtetnie azok számára, akik a koronavírussal kapcsolatos információkért telefonálnak. Ez a forródrót a tervek szerint már csütörtökön üzemelni fog.

Az államfő azt mondta a Legfelső Védelmi Tanács tagjainak, hogy a helyzetet felelősségteljesen, de higgadtan kell kezelniük, és nagy gondot kell fordítaniuk egyrészt a megelőzésre, másrészt a vírus felbukkanása esetén szükséges intézkedésekre úgy központi, mint helyi szinten.

Forrás: www.agerpres.ro

Kérem ossza meg ismerőseivel: