Jó ütemben haladnak a Gyergyó térségi utak karbantartásai

Aszfaltoznak és kátyúznak

Elkezdték az egybefüggő aszfaltréteg leterítését Gyergyóújfalu és Gyergyóalfalu határa közötti szakasz aszfaltozását, így új aszfaltréteget húznak Gyergyócsomafalván belül is a megyei út mentén. A 126-os jelzésű megyei úton a kivitelező több mint öt kilométer aszfaltszőnyeget húz a napokban.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke elmondta a térség fejlesztése szempontjából fontos az utak karbantartása, hogy olyan szinten tudják tartani az utakat, amelyekre az elkövetkezőkben a teljes körű felújítások során lehet alapozni. Mindezek mellett pedig fontosnak nevezte az elszigetelt települések közötti átjárhatóság biztosítását is, azok összekapcsolását a nagyközségekkel.

– Gyergyói születésűként számomra kiemelten fontos Gyergyó térség fejlesztése is. A jelenlegi aszfaltozással az említett három nagyközséget még jobban összekötjük, remélve, hogy tovább fejlődik a térség – tette hozzá a megyeelnök megemlítve, hogy az átvett és általa koordinált beruházások Vasláb és Újfalu közötti út felújítását (http://investitii.judetulharghita.ro/node/1291) hamarosan közbeszereztetik, a Remete és Várhegy közötti út (http://investitii.judetulharghita.ro/node/1280) és a Kovácspéter felé vezető utak (http://investitii.judetulharghita.ro/node/1275) terveit pedig jelenleg készítik.

GyergyoAszfalt_2017nov9 (2)

Gyergyótölgyesen is több mint két kilométer aszfaltszőnyeget terít le a kivitelező a napokban. Mindezek mellett a már aszfaltozott szakaszokon elvégezték a kátyúzási munkálatokat egész Gyergyó térségben, köztük Ditró és Cengellér között a 127-es jelzésű megyei úton is. Korábbi közleményünkből kiderül, mely szakaszokon végezték el a kátyúzásokat és hol terítenek le egybefüggő aszfaltréteget a felsoroltak mellett: http://www.hargitamegye.ro/hirek/katyuzasok-es-aszfaltozasok-a-megyei-utakon.html. A Gyergyó térségi megyei utakon felhasznált anyagmennyiség és az elvégzett munkálatok az alábbi linken tanulmányozhatók: https://drive.google.com/open?id=0B3DH_aG2Ui1US01xYlhQcms0Sjg

Kérem ossza meg ismerőseivel: