Június elsejétől több korlátozást is feloldanak

Két képességvizsgát tartanak az idén


Iohannis: Ismét kinyitnak a teraszok június 1-jétől

Kinyithatnak a teraszok június 1-jétől – jelentette be Klaus Iohannis államfő a koronavírus-járvány kezelését célzó intézkedésekről a kormány képviselőivel folytatott egyeztetést követően.

A Cotroceni-palotában adott nyilatkozatában az államfő azt mondta, jövő hónap elejétől kinyithatnak a teraszok, de csak bizonyos óvintézkedések betartásával, amelyeket a későbbiekben közölnek majd.

‘Az asztaloknak legalább két méter távolságra kell lenniük egymástól, és egy asztalnál legfeljebb négy személy ülhet. Így a dolgok, mondjuk úgy, ellenőrzés alatt lesznek” – fogalmazott az elnök.

Ugyancsak június 1-jétől indulhat a strandszezon, azzal a feltétellel, hogy a napozóágyakat egymástól legalább két méterre helyezzék el. Újraindul a nemzetközi autós és vasúti közlekedés, és ismét lehet – a fizikai távolságtartás, valamint a higiéniai szabályok betartásával – olyan szabadtéri rendezvényeket tartani, amelyeken a résztvevők száma nem haladja meg az ötszázat.

“Június 1-jétől szabadon lehet közlekedni a települések között. Tehát nem lesz szükség nyilatkozatra, amikor gyalog, kerékpárral vagy gépkocsival elhagyjuk a lakhelyünk szerinti települést’ – részletezte az államfő.

Iohannis elmondta azt is, hogy június 1-jétől nézők nélkül rendezhetők szabadtéri sportrendezvények, kivéve a kontaktsportokat.

Másrészt az elnök továbbra is óvatosságra és a szabályok betartására inti az embereket.

“Ma is csaknem 200 új esetünk van, és majdnem 200-an vannak az intenzív terápiás osztályon. Tehát még nem mondhatjuk, hogy jelentősen visszahúzódott volna a járvány, ezért továbbra is érvényes, hogy: Figyelem, figyelem, figyelem” – fogalmazott

Klaus Iohannis csütörtökön megbeszélést tartott a Cotroceni-palotában a COVID-19 járvány kezelését célzó intézkedésekről. A találkozón részt vett Ludovic Orban miniszterelnök, Marcel Vela belügyminiszter, Monica Anisie oktatási miniszter, Nelu Tătaru egészségügyi miniszter, Virgil Popescu gazdasági, energiaügyi és üzleti környezetért felelős miniszter, Nicolae Ciuca védelmi miniszter, Cătălin Predoiu igazságügy miniszter és Raed Arafat, a katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője.


Iohannis: Két képességvizsgát tartanak az idén

A korábban bejelentett ütemterv szerint tartják meg az országos vizsgákat – jelentette be csütörtökön az államfő, hangsúlyozva, hogy a képességfelmérő vizsgák időpontjában beteg vagy karanténban levő gyerekek június 29-étől pótolhatják az elmaradt vizsgát.

Iohannis rámutatott, a nyolcadikosok képességfelmérő vizsgái június 15-én kezdődnek, azoknak a tanulóknak pedig, akik ezekben a napokban betegek, illetve lakhelyi vagy hatósági karanténban lesznek éppen, június 29-étől lesz alkalmuk pótolni az elmaradt vizsgát.

Az államfő leszögezte, a hasonló helyzetben levő érettségizők az augusztusi pótérettségin pótolhatják majd az elmaradást.


Forrás: www.agerpres.ro

Kérem ossza meg ismerőseivel: