Ki vagyok én?

A Szín-kron csoport költészet napi előadása

Március 21-én, szerdán este 7 órától a költészet világnapja alkalmából a Figura stúdiótermében kerül műsorra a Szín-kron csoport Ki vagyok én? című előadása. A Kolozsi Borsos Gábor által vezetett diákszínjátszókör produkciója, mely a tavalyi évadban került bemutatásra, idén új szereposztással és változtatásokkal látható újra.

Mi a vers és meddig tart? Mi számít annak, és mi nem? Az előadás a szerelem, az én-keresés, a férfi és női kapcsolatok témájában próbálja meg körüljárni ezeket a kérdéseket.
Kortárs magyar versek (és nemcsak) a terítéken József Attilától, Nemes Nagy Ágnesen keresztül, Varró Dánielig.

A verseket zene is fűszerezi, mivel a vers is tulajdonképpen zene.
Az előadás azoknak ajánlott, akik szeretik a verseket, de legfőképpen azoknak, akik csak most fogják megszeretni. Mert a verset mindenki szereti.

Szereplők: Kedves-Tamás Hanga, Ambrus Nándor, Farkas Beáta, Köllő Eszter, Egyed Kriszta, Domokos Orsolya, Balázs Bernadett Mária, Fórika Dóra, Csorba Szilvia, Vargyas Kriszti, Batrin Attila Krisztián, Farkas Zoltán Norbert, Gergely Péter, Simonffy Réka, Tusa Imola, Balázs Helga

Az előadást összeállította: Kolozsi Borsos Gábor


Jegyek ára: 7 lej.

Jegyek válthatók munkanapokon 15.00 és 19.00 óra között, vagy előadások előtt fél órával a Figura Stúdió Színház előcsarnokában található jegypénztárban. Helyfoglalás és információk a 0752-227-011-es telefonszámon, vagy az org@figura.ro e-mail címen.
Online jegyek a www.biletmaster.ro oldalon.

Kérem ossza meg ismerőseivel: