Kiút a bántalmazásból

Támogató csoport indul a családon belüli erőszak áldozatainak

A Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság szakemberei támogató csoportot indítanak a családon belüli erőszak áldozatainak, melynek keretében teljes anonimitás mellett segítséget nyújtanak a bántalmazásból kitörni készülő nőknek. Egy csoport maximum 10 főből állhat, a találkozásokra havonta 1 alkalommal kerül sor. Igény szerint egyéni foglalkozást is biztosítanak. Érdeklődni és iratkozni a 0726 123 330 telefonszámon (György Enikő, osztályvezető) lehet.

2020 elején a Venus – Együtt a biztonságos életért című országos projekt keretében egy védett lakóotthont hoztak létre Hargita megyében a családon belüli erőszak áldozatai számára. A védett ház egy éves ideiglenes működési engedéllyel indult 2020. márciusában két kedvezményezettel, akiknek egy-egy gyermekük van. A Hargita Megyei Szociális Kifizetési és Felügyelőségi Ügynökség ellenőrzéseit követően 2020. decemberében a vezérigazgatóság megkapta a szociális szolgálat működési engedélyét 5 évre.

A védett lakóotthon megyei szinten meghatározott ideig (legfeljebb 1 évig) biztosítja a családon belüli erőszak áldozatai számára a szálláslehetőséget, felügyeletet, gondozást, étkezést, pszichológiai tanácsadást, jogi tanácsadást illetve a szakmai tanácsadást.

Gyergyószentmiklóson az utóbbi időszakban megugrott, majdnem megháromszorozódott a családon belüli erőszakok száma. Míg 2019-ben 5 személy vette a bátorságot, hogy segítséget kérjen a szakemberektől, addig 2020-ban 14-en váltak családon belüli erőszak áldozataivá.


Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság

Kérem ossza meg ismerőseivel: