Könyvbemutató, zenés-tudományos előadás, orgonakoncert, dzsesszest és kiállítás


Kedves közönség!

A tavaszi megújulással, a természet újjáéledésével egész környezetünk visszanyeri színeit. Ami az ősz és a tél folyamán fakóvá, kopottá, színtelenné lett, most egyszerre, lépésről lépésre, de szemünkben mégis nagy ugrásokkal, ismét egy színkavalkáddá festődik át, mintha valaki kézbe venné és bearanyozná a természet, a környezet hatalmas festővásznát. Ennek az alkotásnak mindenki a csodájára jár. Gondoljunk csak a természetben megtett sétáink, kirándulásaink útvonalaira, melyek vezessenek a Csíky-kert, a Szent Anna kápolnák, vagy akár távolabbi helyek környékére, s melyekhez ha figyelmesen járjuk a régóta koptatott utakat, ösvényeket, mégis mindig találunk valami újat, amit addig még nem láttunk, ami még nem ragadta meg a figyelmünket. Mert a természet folyamatosan változik, átalakul.

Minden átalakulás mellett azonban ott van egy-két megszokott, szinte változatlan eleme a tájnak, mint például egy fa, egy szikla, melyet gyermekkorunk óta számon tartunk és már-már várjuk, hogy odaérjünk hozzá, meglátni, megvan-e még. S ha megvan, ezt megelégedettséggel nyugtázzuk.

Idei Klassz-Tavasz Fesztiválunk programkínálatát azt hiszem kicsit tükrözik a fenti gondolatok. Szokásunkhoz híven igyekeztünk megtartani jól bevált dolgokat, de szándékunk, célunk valami újat, mást is mutatni. Ha mindez sikerül, már nem dolgoztunk hiába…

Fórika Sebestyén
igazgató


Az idei év Klassz-Tavasz Fesztivál programjai a következő képpen fognak zajlani:

1. 2019. április. 11-én Fekete Vince Szárnyvonal című verseskötetének könyvbemutatójára kerül sor a művelődési ház Karancsi Sándor termében este 6 órától.

Fekete Vince kézdivásárhelyi költő, műfordító. Tanulmányait Kézdivásárhelyen, Kolozsváron és Szegeden végezte.

Életútja: 1993–2003 között a Helikon; 1996-tól megszűnéséig az Előretolt Helyőrség; 1999-től a Székelyföld szerkesztője, 2004-től főszerkesztő-helyettese.

Fekete Vince új verseskötete, a Szárnyvonal több vágányon is fut. Fekete egyfelől a kizökkent idő természetével foglalkozik. A kizökkent idő egyfajta más-idő, ünnep, az időn kívüli idő eksztázisa. A lopott és talált idő természetét egy szerelem viszontagságain keresztül érzékelteti. A könyv másik tétje: miképpen lehet érvényesen egy olyan klasszikus zsánerhez fordulni, mint a természeti líra – anakronizmusok nélkül. A versek több műfajhoz is köthetők: gondolati költemények, tájversek, csendéletek, elégiák, monológok, szonettek. A formai gazdagság is jelzi a székelyföldi költő lírájának klasszicizálódását. Ez azonban semmiképpen sem jelent holmi zárt esztétikát, iskolás rendet. Fekete verseiben a feszültség éppen a visszafogottság révén lesz igazán erőteljes, meghatározó versszervező elem. A könyv verseiben, nemegyszer páratlan erudícióval megírt egyetlen mondatnyi költeményeiben a kizökkent idő, akár az ingaóra, vissza is zökken, hogy felmutassa, miképpen egészítik ki a hétköznapok az ünnepeket. A Szárnyvonal indulási oldala a posztklasszikus erdélyi líra, az érkezési peron pedig napjaink izgalmas költészete.

A belépés ingyenes.


2. 2019. április. 25-én zenés-tudományos előadás lesz Üveggyöngyvarázs címmel 19 órától a művelődési ház színháztermében.

„Néhány kutató úgy véli, hogy a 21. század fizikájának is nevezett Szuperhúrelmélet – a természet leírásának egy teljesen új megközelítése, amely szerint minden-minden aprócska húrokból épül fel-, feloldja a modern fizika néhány komoly ellentmondását és az elméletnek megvan az a képessége, hogy az Univerzum összes csodálatos történetét – a szubatomikus kvarkok viharos táncától kezdve egészen a galaxisok fenséges forgásáig – egyetlen „mesterelméletből” származtassa.

A szuperhúrok harmóniája és éteri zenéje adta azt az ötletet, hogy zenész barátaimmal megkeressük a találkozási pontokat kedvenc dalaink és zenészeink, valamint a tudományok között. Ez az előadás lehet, hogy világpremier bizonyos szempontból: nem tudok róla, hogy valaha összegyúrtak volna ilyen „ötvözetet”, ahol a pop-rock történet néhány legendás darabját képi anyaggal „tunningolva” és a tudományokkal megkeverve tálalták volna.

Egy rendhagyó előadásra szeretnénk meghívni minden zene-, tudomány- és kultúraszerető kíváncsi embert. ” (Nagy Péter előadó)

Előadják:
Nagy Péter – előadó
György László – ének, gitár
Horváth Zoltán – ének
Fülöp Loránd – gitár
Mihály Csaba – zongora
Korpos Szabolcs – zongora
Csibi András – basszusgitár
Pál Andor – dob

Jegyek ára 10 lej.


3. 2019. április 30-án Rákász Gergely koncertorgonista Lords of the Organ címet viselő előadását hallgathatja meg a nagyérdemű az örmény templomban 19 órától.

Rákász Gergely 15 évesen adta első orgonahangversenyét, majd az iskolaévek alatt folytatta a koncertezést szerte Magyarországon. Már ilyen fiatalon David DiFiore amerikai orgonaművész felfigyelt rá, és meghívta az Egyesült Államokba tanulni és hangversenyezni. A koncertezés mellett 2002-ig a Magyar Rádió Intermezzo című műsorát szerkesztette, hogy széles körben megismertesse és megkedveltesse a klasszikusokat a hallgatókkal.

Vivaldi ez a klasszikus zenei szupersztár fényes csillagként ragyogott a korabeli Európa egén, bár közelebbről megnézve üstököst láttunk volna egyik jövedelmező megbízástól a másikig száguldani, mindenkit inspirálva aki csak hallotta. Egocentrikus volt, hencegő, élvezte a sikert, a pénzt, ahol lehetett kibújt a köznapi szabályok alól, ám ne legyünk ezért haragosak rá! Isten beszélt belőle, de mégiscsak ember volt. Bach viszont ritkán mozdult ki otthonról, szeretett a saját közegében dolgozni, mégis beolvasztott a stílusába minden értékes zenei gondolatot, amivel találkozott. Nehéz elképzelni két jobban különböző életutat és életvitelt.

Bach és Vivaldi zenei találkozója a szellem és az érzékiség randevúja. Nehéz elképzelni két jobban különböző jellemet, de vajon milyen hatással voltak egymásra? Négy remekművön keresztül, és zenetörténeti idegenvezetéssel ismerkedhetünk az életükkel, döntéseikkel, erényeikkel és hibáikkal. Vajon ennek tükrében milyen hatással lehetünk mi emberek egymásra? Rákász Gergely orgonahangversenye valódi zenei időutazás és feltöltődés.

Jegyek ára 20 lej.


4. 2019. május 13-án a Jazzkívánságműsor magyarul címet viselő előadást hallhatjuk  Sárik Péter Trió és Falusi Mariann előadásában a művelődési ház színháztermében este 7 órától.

Folytatódik a Sárik Péter Trió sikersorozata, a Jazzkívánságműsor! Az új kiadásban kizárólag magyar dalok hallhatók, a csapat az elmúlt évtizedek legnagyobb hazai slágereiből válogatott és dolgozta át a saját stílusára. A Trióhoz most Falusi Mariann csatlakozott, akit senkinek nem kell bemutatni. Minden stílusban otthonosan mozog, legyen az klasszikus zene, jazz, musical vagy pop. A Jazzkívánságműsor magyarul lemezen 15 dal található, mindegyik más időszakból és más stílusból. A közös bennük, hogy ebben a formában még soha, sehol nem voltak hallhatók. Falusi Mariann és Sárik Péter 2009 óta játszanak együtt.

Első műsorukat magyarországi premierje után New Yorkban mutatták be, hatalmas sikerrel. Mariann és a Trió az elmúlt évtizedben számtalan közös műsort hozott létre, ezek megkoronázása a mostani: szabad csapongás műfajok és stílusok között olyan dalok segítségével, amiket tele torokból énekel a közönség, miközben valójában jazzt hallgat vagy akár táncol rá!

Eddig két Jazzkívánságműsor lemez jelent meg, az első 2014-ben Fonogram-díjat kapott, mint “Az év jazz felvétele”, a másodikat pedig 2016-ban volt jelölték ugyanerre a címre!

Előadják:

Falusi Mariann: ének
Sárik Péter: zongora
Fonay Tibor: bőgő
Gálfi Attila: dob

Jegyek ára 20 lej.


5. 2019. május 23-án Dobribán Melinda Afrodiziákum kiállításmegnyitója lesz a művelődési ház Karancsi Sándor termében 18 órától.

Dobribán Melinda egy Kolozsváron élő, Gyergyószentmiklósról elszármazott szobrásznő. Jelenleg doktori tanulmányait végzi vizuális művészetek témakörben. Szeret nem szokványos anyagokat használni munkáiban, felhasználva különböző anyagokat, formákat és színeket. Munkássága kiterjed a műemlékek, bronz szobrok restaurálásán keresztül az ékszerkészítésen át a grafikus tervezésig és fotózásig.

Az Afrodiziákum projektje egy összeférhetetlen anyagokkal való kísérletsorozatból ered. A darabok szexualitása is egy ilyen anyagkeveredésnek köszönhető. Ezek pedig a poliuretán hab és a női harisnya. Ezen anyagok találkozása meglepő eredményt hozott, ami a nőiséget új, mindenképpen erotikus, de mégis finom és ironikus módon ábrázolja.

A harisnya egy erős szimbóluma a nőiességnek, szexualitást képvisel, mivel kihangsúlyozza a lábak és bokák formáját. Melinda nem titkolt szándéka ironikus, sőt groteszk helyzetek provokálása, így  az alkotott női alakzatok némelyike visszataszító hatást kelthet a hab és harisnya szokatlan kombinációjából.

A kiállítás 16 éven felülieknek ajánlott.

A belépés ingyenes.


A szervezők a programváltoztatás jogát minden előadás esetén fenntartják!

Jegyek a Gyergyószentmiklósi művelődési ház jegypénztárában válthatók munkanapokon 15 és 19 óra között. Az előadásokra helyfoglalás a 0266/361.992-es vagy a 0742/215.503-as telefonszámokon lehet.