Konyhai cikkek 248.

SzakÁ(rus) Cs(illa)

Négypercesek

    Bár négyperceseim soha nem érhetnek fel Örkény István egyperceseihez, de reményeim szerint, időhiányos háziasszonyok éhhalál szélére sodródott családtagjainak talán még dobhatnak mentőövet. 😉 Nem túl gyakran veszek félkész ételeket, ha igen, akkor is megnézem, hogy mit tartalmaznak (pláne, ha a szemüvegem is jön velem vásárolni 😏), azonban nagy őszi eltevések, kerti munkálatok idején, én is ráfanyalodom ilyesfajta eledelek fogyasztására.
    Mai négypercesem nem pont ennyi idő alatt került az asztalra, ellenben minden alkotóeleme ennyit pirult, sült, főtt a lábosban, serpenyőben. Első elem a nudli, melyből elfogadható változatokat lehet leemelni az üzletek hűtőpolcairól (formában mindenképp szebb, mint az enyém 🙂 ). Négy percet pirul forró zsiradékon, majd felváltja a fagyasztott spenótlevél és tört fokhagyma elegye. Ha ez is elkészült, összevegyülvén a nudlival, a köretkészítés terheitől meg is szabadultunk. 😊 Következhet a kiolvadt halfilé, melyet búza- és kukoricaliszt, kukoricapehely, só, bors, paprikabundába öltöztetvén, egy serpenyőben, szintén forró zsiradékon kisütünk, Természetesen, négy-négy percig, mindkét oldalát. 😉
    Végezetül, midőn az egymásba fonódott krumplinudli, fokhagymás spenót, hal illatával és ízével kellőképp eltöltekezünk, lelki felüdülésként engedélyezhetünk magunknak néhány Egypercest is, mielőtt a napi teendők újfent maguk alá temetnek. 🙂

Forrás: hirmondo.ro

negypercesek1