Konyhai cikkek 278.

SzakÁ(rus) Cs(illa)

Népek konyhája, nagyvilág – Román: Radóci csorba

    Nem mondhatni, hogy a kémia lett volna a kedvenc tantárgyam, de az tény,hogy szeretek kísérletezni. Csak nagyobb léptékben, kémcső helyett, fazékban. Fogyasztóbarátabb és veszélytelenebb (füstölgő fakanalakat leszámítva 😉)! Rendszeresen használom a különböző népek receptjeit, természetesen élve az alkotó szabadságával, kicsit hozzátéve, vagy elvéve belőle, de a végeredménnyel általában elégedetten, békésen pilledve. 😏 Kezdjük is rögvest a szomszédainktól elcsent néhány kedvencemmel.

Román

Radóci csorba (ciorbă rădăuțeană)

    Ezt a csorbát az 1980-as évek elején egy radóci román szakácsnő alkotta meg, mindazoknak, akiknek a hagyományos pacalleves nemigen stimmelt. Ugyanis a két leves nagyjából csak a belefőzött hús eredetében különbözik. Ő igazából pulykahússal készítette, de a csirkemelles változat terjedt el, gondolom, mivel ez gyakrabban fellelhető kisebb üzletekben is.
    Hozzávalók: 50 dkg csirke- vagy pulykamell, 30 dkg csirke- vagy pulykacsont (szárnytő, fartő), 4 murok, 1 petrezselyem, 1/2 zeller, 1 hagyma, 3 cikk fokhagyma, 1,5 dl tejföl, 1 tojás, 1 evőkanál liszt, 0,5 dl olaj, só, bors, 1/2 l ecetes paradicsompaprika.
    Elkészítése: Hideg vízbe tesszük a húst, a csontokat, és a zöldségeket, sózzuk, borsozzuk majd addig főzzük, míg megpuhul (ha egy murkot lereszelünk, olajon megdinsztelve a leveshez öntjük, sokkal szebb színeket kapunk! ☺️). A levest átszűrjük, a húst kicsi darabokra vágva visszadobáljuk, beletesszük a csíkokra vágott paradicsompaprikát is. A liszttel kikavart tojássárgát, kevés forró lével elegyítve, rátöltjük a levesre és folytonos keverés mellett, lassú tűzön felforraljuk. A paradicsompaprika levével ízesítve, tejföllel, akár csípőspaprikával tálaljuk.

Forrás: kalendarium.ro

radoci_csorba

Kérem ossza meg ismerőseivel: