Konyhai cikkek 337.

Berszán-Árus Csilla

Meyer

    Ha az ember eléggé szemfüles, minden január–februárban találhat a citromos ládákban Meyer-citromot, melyet nagy lelkesedéssel válogat bele egy szatyorba, otthon pedig addig-addig tartogatja (mondván, csakis igazán finom falatok készülhetnek belőle), míg majd lejár a szavatossági ideje. 😉 Így eshetett meg, hogy még mindig bujkál három darab a hűtőben, melyből egynek élete ma feláldoztatott a legfinomabb citromos sütemény oltárán. 😋 Ez igazából egy narancsos sütemény, melyet átkomponáltam citromossá, pont a Meyer miatt, és azóta csakis így fogyasztjuk. A Meyer-citrom amúgy is egy természetes citrom–narancs-hibrid, nem annyira savanyú, mint citromsárga kollégája, igen lédús, és jellegzetes fűszeres illattal tűnik ki társai közül. A nevét Frank Nicholas Meyerről kapta, aki az Egyesült Államok mezőgazdasági minisztériuma megbízásából 1905-ben Ázsiába utazott, hogy új növényfajokat kutasson fel. Sikeresen haza is juttatott 2500 félét, többek között eme igen finom citromfajtát is.
    A belőle készülő sütemény igen egyszerű. Szükségeltetik hozzá 4 tojás, 25 deka cukor, 3/4 csésze olaj, 1 narancs reszelt héja, 20 deka liszt, 1 sütőpor és 1 citrom leve. Mindezeket a felsorolás sorrendjében összekeverjük, tepsibe, kuglóf- avagy muffinformába kanalazzuk, és csendes, 170 fokon készre sütjük. 😏

Forrás: hirmondo.ro

meyer

Kérem ossza meg ismerőseivel: