Konyhai cikkek 341.

Berszán-Árus Csilla

Kulajda leves

    Teszek-veszek a házban, ezúton küszöbölvén ki a gyakori karcsipkedést, amely nyomán reményeim szerint tán felébredhetnék abból a valóságból, amelyet már oly sok könyvben leírtak. Ugyanis még mindig hihetetlen számomra, hogy most én magam, teljes valómban, ebben élek. 😯
    Alkalmazkodunk hát, de az igazat megvallva, már az olvasás sem esik olyan jól, mint mondjuk anno egy paplan alatt, elemlámpával. 😉
    Manapság Prágába kívánkozni pont annyira megengedett, mint mondjuk Gyergyószárhegyre, eljutni meg teljesen egyformán lehetetlen. Kellő képzelőerővel, behunyt szemmel azonban más tájakon is járhatunk, és ebben nagy segítségünkre lehet egy jó íz meg illat. 🍲 Míg a Kolozsvári fivérek által alkotott prágai Szent György-szobor lábánál viharos történelmünkről elmélkedünk, testileg kulajda levest kanalazgathatunk a kora tavaszi napsütésben.
    Mint nemrég tudtam meg, a csehek is előszeretettel merülnek el a gombászás örömeinek keserédes tavába, aminek egyik lehetséges végeredménye a kulajda leves. Szükségeltetik hozzá: 3 krumpli, 1 hagyma, 2–3 gerezd fokhagyma, 30 dkg erdei gomba (hirip, azaz vargánya verhetetlen), 200 ml tejszín,1 csapott ek étkezési keményítő, só, bors, rengeteg kapor (lehetőleg friss). Mihelyt mindezek összefőnek, személyenként egy-egy tojást is buggyantunk még bele. 😋

Forrás: hirmondo.ro

Kérem ossza meg ismerőseivel: