Konyhai cikkek 353.

Berszán-Árus Csilla

Eső

    A több mint három hónapja tartó, Robin Cook-könyvben való szereplés eléggé megviselt, pláne, hogy egyre inkább szappanoperába (ami, nekem személy szerint, a művészetek terén elrettentő példaként szolgál) hajlik a cselekmény. A vége pedig ki tudja, hol van, az alagút még meg sem jelent a láthatáron. 🤨
    Közben pedig esik, záport vált a zivatar, azt meg lezárásként csepergés kíséri. Pozitívuma, hogy ingyen szaunázhatunk a nap bármely órájában. Szent Iván éjén gyújthattuk a tüzeket, kint is, meg bent is (ugyanis a fűtésszezon sem ért még véget ebben a furcsa nyárelőben). Árvíz viszi, jég veri a termést, nagy happy end így már semmiképp nem lehet regényünk vége, a járvány karmaiból kimentett polgárok java éhezni fog nemsokára. Ingyen szén-dioxidot egyelőre biztosítanak vezetőink, tán időközben támad a korgó gyomorra is valami kézenfekvő megoldásuk. Szent Ivánkor, a fény, az élet, a szerelem, a termékenység ünnepén jó nagy tüzekkel idéztük meg az előbbieket, mert igencsak szükségünk van mindegyikre. 😒
Két eső között meg, ha úgy esik, elroboghatunk gombászni, ezáltal testünknek két alapvető szükségletét, a mozgást és a táplálkozást is kielégítve. Ha van otthon egy kis rizsünk, a kerti ágyásban hagymánk (melyet ezáltal még meg is mentünk a rothadástól 😉), csodás rizses gombát alkothatunk. Dobálhatunk bele egyéb zöldségeket, oregánót, fahéjat is!

Forrás: hirmondo.ro
gombas_rizs1
Kérem ossza meg ismerőseivel: