Konyhai cikkek 419.

Berszán-Árus Csilla

Húsgombóc csorba

   Hetek óta csorbák az útjaink, néhol a gödör eredeti állapotában pompázik, máshol kivágták alóla az aszfaltot. 🧐 A járművezetők szédülten kanyargóznak, miközben –vérmérséklet szerint – jól és kevésbé ismert személyeket emlegetnek. Így eshetett meg, hogy a barátnőmnek szánt leves, néhány kilométer után, a csomagtartóban fejreállt hordozó helyett a zacskóban kötött ki. A kutyája ezúton is szeretettel üdvözli városunk vezetőit! 😉
    A csorbák egyébként a román konyhák igencsak finom, savanykás levesei, melyeket manapság már az erdélyi háziasszonyok is szívesen főznek és esznek. 😋 Húsból, zöldségekből és korpaciberéből (románul borş) készülnek.
    A húsgombócos csorba receptje már a Kövi Pál szakácskönyvében is jelen van, de ebben csak hagymát, zellert és petrezselyemgyökeret találunk a gombócok kísérőjeként. A jamilacuisine.ro/ oldalán ennél változatosabb a felsorolt zöldségek sora: paradicsom, zsenge tök, paprika, murok, hagyma, zeller, paszternák, melyekhez ízlés szerint társulhat krumpli, zöldpaszuly és zöldborsó is.
    A húsgombóc ajánlottan darált marhahúsból készül, egynéhány csontos állatalkatrész pedig kimondottan ízfokozóként szerepelhet levesünkben. Jómagam most pulykaszárnyakat vetettem be e célból. Sok zöldfűszer teszi még ízesebbé: petrezselyem, lestyán, esetleg kapor elegye. Csípős paprikával és tejföllel tálaljuk. Apropó húsgombóc: én nem teszek rizst bele, mert hajlamos kipotyogni, a gombócot szétnyomni, egyébként meg Jamila is ezen a véleményen van. 🙂

Forrás: hirmondo.ro


Kérem ossza meg ismerőseivel: