Mettől meddig?

A városban, jártamban-keltemben csütörtökön felfigyeltem a hirdetőoszlopokon egy plakátra:

Dec-1-plakat

Hogy városunk román közössége eddig miért nem ünnepelte meg a nemzeti ünnepét azt ők tudják, de az tény, hogy ezt a jogot tőlük balgaság volna elvitatni, még akkor is, ha az kétségen felül áll, hogy azokat, akik Románia nemzeti ünnepét arra a napra tették nem a román-magyar megbékélés eszméje vezérelte. Ezzel együtt az az ő ünnepük, s mindaddig, míg azt korrekt és szolid módon teszik, nyilván joguk van ünnepelni.

Némileg meglepő lehet ugyanakkor a helyszín, hisz a Korona terme jellemző módon egyházi, illetve magyar művelődési események helyszíne szokott lenni, de ha pozitívan állunk hozzá, akkor akár példamutatónak is lehet nevezni a gesztust, hogy erre a célra odaadták a szervezőknek, hadd lássák, hogy a gyergyói székely az toleráns és a békés együttélés híve. De azért a figyelmes szemlélőben némi kétely is felmerülhet azt illetően, hogy mettől meddig nevezhető indokoltnak a tolerancia, hisz a rendezvény szervezőjének a logója (ott a plakát felső felén, középen) igencsak hasonlít ahhoz ami itt látható, márpedig azt a társaságot mindenképp jó lenne minél távolabb tartani nem a Korona teremtől, hanem úgy általában Székelyföldtől.

Már csak erre való tekintettel is úgy döntöttem, hogy beleszagolok a rendezvény levegőjébe, hadd lássam mi is zajlik ünneplés címszó alatt a katolikus templommal átellenben. A terem kevéssel a kezdés után így nézett ki:

Korona-terem

Magyarán még a fellépő gyermekek szüleit se hozta túl nagy izgalomba a rendezvény, a szervezőkön és a fellépőkön kívül csak kevés érdeklődő foglalt helyet a székeken. Következésképpen igen fellengzősen hangzott a műsorvezető azon kijelentése, hogy Gyergyószentmiklós lassan a román vers és folkzene Mekkája lesz. Joggal feltételezhető ugyanis, hogy román vidékeken azért csak több hallgató vesz részt egy ilyen rendezvényen.

Ettől eltekintve egy szolid Miatyánkkal, meg egy rövid köszöntővel, minden hőzöngés nélkül indult a műsor, majd színpadra léptek a helybéli gyermekek. Úgy nézett ki, hogy valóban egy művészi műsorral van dolgunk, úgy, ahogy az meg volt hirdetve. A gyermekek énekeltek, a közönség lelkesen tapsolt. Mint egy ünnepen.

Aztán következett a második gyermekcsoport, amelyik Várhegyről érkezett, s itt már megbicsaklott a dolog, s ismét, immár teljes joggal merült fel a „mettől meddig” kérdése, mert a második daluk refrénjében már azt fújták teli tüdőből, hogy „De la Nistru pân’la Tisa”. A közönség egy része meg velük énekelt, nyilván jól ismerték mind a dalt.

Megeshet persze, hogy a lelkesen éneklő gyermekek nincsenek tisztában ennek a pár szónak a jelentésével, nekik csak egy refrén egy általuk megtanult énekben. De még ha így is lenne, aki(k) ezt nekik megtanítottá(k), az(ok) pontosan ismeri(k) a jelentését. S nem kétséges, hogy aki ilyen dalokat tanít gyermekeknek, az egyéb – nem túlzás – gazemberségekre is képes. S itt iskolai csoportokról van szó, a vezetőik bizonyára tanárok, akik ebben a szellemben nevelik a gyermekeket! Ha pedig ez így van, akkor a történetben van némi felelőssége a megyei tanfelügyelőségnek is, elvégre az semmiképp nincs rendben, hogy arra pár éve kiterjedt a figyelmük, hogy körlevélben figyelmeztessék az igazgatókat, hogy az iskolák épületére csak Románia és az EU zászlaját szabad kitűzni (ami tényszerűen nem igaz, a vonatkozó törvény értelmében a helyi zászlókat is ki szabad tűzni), ellenben az ilyen jelenségekre úgy látszik nem figyelnek fel. Márpedig kellene, mert lehetünk mi bármennyire toleránsak, itt etnikai béke nem lesz, míg a román gyermekeknek nem csak hazug történelmet tanítanak, de ráadásképpen ilyen “hazafias” dalokat is.

Eleve nem szándékoztam végigülni a rendezvényt, de azon a ponton nyilván elegem lett belőle és távoztam, hisz a lényeget már megtapasztaltam, nevezetesen hogy a szervezők/résztvevők számára egyáltalán nem világos, hogy mettől meddig ünnep az ünnep, s hol kezdődik valami más. S ez több mint sajnálatos.

Árus Zsolt