Még mindig a járvány növekvő szakaszában vagyunk

Továbbra is szigorúan be kell tartani a korlátozó intézkedéseket

Még mindig a járvány növekvő szakaszában vagyunk, továbbra is szigorúan be kell tartanunk a korlátozó intézkedéseket – nyilatkozta csütörtökön a Cotroceni-palotában Klaus Iohannis államfő.

“Sajnos ma túlléptük a tízezer embert, akik a COVID-19-cel fertőzöttek, és az elmúlt 24 órában jelentősen, majdnem négyszázzal nőtt a megerősített esetek száma. Ezek az adatok mind azt mutatják, hogy még mindig a járvány növekvő szakaszában vagyunk, és továbbra is szigorúan be kell tartanunk a higiéniai előírásokat és a társadalmi távolságtartási intézkedéseket’ – hangoztatta Iohannis.

Rámutatott, hogy a legtöbb állam még mindig a járvány korai szakaszában van, és azokban az országokban, amelyeket korábban voltak érintettek, a járvány aggasztó újjáéledése következik be

“Orvosi bizonyítékok arra utalnak, hogy a világ népességének nagy része megfertőződhet, ami azt jelenti, hogy nagy annak a kockázata, hogy a járvány kiújuljon, még azokon a területeken is, ahol úgy tűnt, hogy már ellenőrzés alatt van. Mindez azt mutatja, hogy a világjárvány következményeinek leküzdésére az egyes országok erőfeszítéseit meg kell erősíteni európai szintű közös erőfeszítésekkel” – mondta Iohannis.

Forrás: www.agerpres.ro

Kérem ossza meg ismerőseivel: