Meghosszabbította 30 nappal a veszélyhelyzetet a kormány

Augusztus 16-ától kezdve 30 napig érvényes a határozat

A kormány pénteki ülésén elfogadott határozatával augusztus 16-ától kezdve 30 nappal meghosszabbította a veszélyhelyzetet Románia területén.

A határozat melléklete az 5 évesnél idősebb személyek számára továbbra is kötelezővé teszi az arcmaszk viseletét bizonyos szabadtéri nyilvános helyeken, például piacokon, vásárokban, peronokon (busz- és vasúti megállókban), tenger- és folyóparti sétányokon, nyilvános ünnepségeken vagy olyan helyeken, ahol zarándoklatokat tartanak, és a turisztikai látványosságok környezetében. A maszkviselés bizonyos idősávban kötelező, amelyeket a megyei vészhelyzeti bizottságok állapítanak meg.

A melléklet értelmében bizonyos körülmények között elrendelhető egyes személyek karanténba helyezése, vagy elszigetelése.

A vallásos felekezetek a templomokban vagy a templomok udvarán tarthatnak miséket, istentiszteleteket, közös imákat, betartva az egészségügyi és a belügyminiszter közös, vonatkozó rendelkezéseit.

A dokumentum lehetőséget teremt zonális karantén létrehozására abban az esetben, ha jelentős epidemiológiai kockázat esete áll fent.

Az éttermek, szállodák, motelek, panziók, kávézók továbbra is csak a teraszokon szolgálhatnak fel ételt és italt, a beltéri helyiségek zárva maradnak.

A szabadstrandokra látogatóknak legalább kétméteres távolságot kell tartaniuk egymástól.

A határozat szerint az Argeş, Brassó, Konstanca, Dâmboviţa, Ilfov, Prahova és Galac megyei, valamint a bukaresti vendéglátóipari egységek teraszainak legkésőbb éjfélkor be kell zárniuk.


Forrás: www.agerpres.ro

Kérem ossza meg ismerőseivel: